Mohos Kristóf, a Portfolio elemzője szerint több tényező is befolyásolja, hogy mennyire lesz tartós az árcsökkenés a benzinkutakon. Az utóbbi napok kétségbeejtő hírei után fellélegzés lehet az autósoknak, hogy a drágulás csak átmeneti riogatás, és jöhet a tartósan alacsonyabb üzemanyagár.
Megint felfele indulnak az árak a benzinkutakon
Szerdától ismét drágul a benzin és a gázolaj ára is. Bővebben>>>Lehet drágulás is és árcsökkenés is, mindkettőre fel kell készülni
Az elemző szerint nagy bizonytalanság lengi be az olajárakat. Az erről kialakult helyzetet az Inforádióban részletezte:
- Az év első szűk 6 hónapjában a nyugati benchmark termékek, vagyis a Brent és az amerikai WTI árai jelentős kilengések mentén alakultak.
- Sőt, az elmúlt napokban egy meglehetősen széles esés bontakozott ki mindkét nyugati olajtípusnál, több mint 15 százalékos mínuszba kerültek.
Az emelkedés irányába lökheti az árakat, és ezt is tette rövid ideig a múlt héten az OPEC olajhatalmak legjelentősebb termelőjének számító Szaúd-Arábia döntése, miszerint július 1-től napi 1 millió hordóval fogják csökkentei a kitermelést – tette hozzá a szakértő, aki szerint az amerikai kamatdöntő ülés bármelyik irányba ható tényező lehet.
Ami a hazai üzemanyagárakra a Brent mellett a forint–dollár-árfolyam is hatással van az árakra. A Brent áránál megfigyelhető az „oldalazás”, enyhébb esés, míg a forintnál inkább erősödés felé billen a mérleg, bár kedd reggel elbizonytalanító híreket tudtunk adni róla.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Itt az olcsó B kategóriás jogosítvány, de sokan csak féljogsinak tartják

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Súlyos betegség sújtja a gyerekeket a Dunántúlon, a szülők sincsenek biztonságban

Egy méltatlanul lesajnált magyar nagyváros lenyűgözte a külföldi utazásszervezőket

Durva nemet mondtak a németek ezekre az autókra, alig látni belőlük az utakon

Zelenszkij világháborút vizionál, Trump türelme fogytán

Súlyos mellékhatást okozhat a Covid, ez az egész életét tönkreteheti
