Bár pontosan nem lehet megmondani, mennyi hajó is van a Balatonon, de a szakma általában 8 ezerre teszi ezt a számot. Nagyjából ugyanennyi kikötőhely, tehát mondhatni, ki lehet tenni a megtelt táblát a balatoni kikötőkre.
A közösségi média vitorlázó csoportjai tele vannak a kikötőhelyek hiányával foglalkozó témákkal, százasával olvashatók olyan kommentek, amelyek mind arról számolnak be, hogy nincs, hely a Balaton körül - írja a lap.
A nagyjából kilencven balatoni kedvtelési célú kikötőből ötvenöt tud vitorlás hajót is fogadni. Egy új, zöldmezős beruházású marina létesítése ugyanakkor nem egyszerű folyamat, nem is épült sok az elmúlt években: Kenese, Fenyves, Alsóörs.
A régi kikötök, amelyek a rendszerváltáson és a privatizáción átesve maximum némi felújításon, és a parti szolgáltatások (vizesblokk, étterem, parkoló) javításán estek át, viszont nehezebben birkóznak meg a ma már 36-40 lábas átlag hajóméretek kezelésével.
A kikötői díjak az utóbbi öt évben legalább másfélszeresére nőttek, és a következő ötben ugyanerre lehet számítani. Jelenleg a kisebb, húsz láb körüli hajók, ha vannak még, minimum 600.000 ezer forint/év költséggel kalkulálhatnak, az átlag 36-40 láb közöttiek 1,5 millió, az igazán nagyok 2 millió forint/év tárolási díjjal számolhatnak.
Nagyjából minden szakmai nyilatkozó egyetért abban, hogy a Balaton, mint vízterület, három-négyszer ennyi hajót is képes lenne befogadni. A probléma a lap szerint inkább az engedélyezéssel van, hiszen a Balaton törvény még nagyjából húsz helyen tenné lehetővé kikötők létesítését.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban