A Kerékpárosklub budapesti mozgalma közölte: nem várnak tovább a döntéshozókra, hanem szintet lép: elindítja a Bringás Rekord Hetet, melynek keretében jövő szombatig biciklire szeretnének ültetni mindenkit, aki látott már kerékpárt.
Várják közösségek, iskolák, cégek, szervezetek csatlakozását, amelyhez - munkahelyi kerékpártárolók telepítésétől a közlekedési oktatásig - szakmai segítséget ad a szervezet. A kampányt jövőre országossá bővítik.
A Magyar Kerékpárosklub célja fővárosi összefogással elérni, hogy 2030-ban a budapesti közlekedés 10 százalékát a kerékpárok tegyék ki - írta a portál.
Ez a belváros több pontján már megvan, így a fővárosi arány 10 százalékra emelkedése a városközpontban ennek sokszorosát jelentheti - mondja a klub. A csatlakozó magánembereket, cégeket, szervezeteket arra biztatják, hogy a közösségi médiában számoljanak be arról, hogyan kerékpároznak, hogy segítenek új embereknek bringára ülni.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg