Ha továbbra sem érkezik csapadék, gyenge lesz a termés minősége, és a mennyiség is elmarad a várttól. „Most még a növényeken nem látszik, hogy katasztrofális lenne, de a búzából már most látszik hogy fél termés várható, ott nagyon nagy meglepetések lesznek. A kukorica még aránylag tartja magát, de nem sokáig” - mondta Kurucz Gyula, a Hegyesi Szövetkezet elnöke az ATV-nek.
Most ott is öntözni kell, ahol korábban soha nem volt rá szükség, ez pedig rendkívül drága. Amennyiben tovább emelik az áram árát, sok gazda kénytelen lesz abbahagyni az öntözést. Ebben az esetben viszont akár a termés fele is kiszáradhat, így a megmaradt búza és kukorica tovább drágul.
A gyümölcsfák sem bírják a tartós szárazságot. A vízhiány miatt a termés nagy része éretlenül hullik a földre. Erről Tóth Norbert gazdálkodó azt mondta: „A termés, ami bekötött, akár a barackot, almát, szilvát nézzük, egyszerűen nem tud megmaradni a fákon, a fa védi saját magát és egyszerűen szabadul mega termesétől, nagyon korán elhullik a termésünk ezáltal csökkentve a mennyiséget.”
Ha továbbra sem érkezik jelentős csapadék, a gyümölcsök piacán is újabb áremelkedésre kell számítani - hangzott el a híradóban.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot