Terményük ugyanis idén már januárban teljesen elfogyott, onnantól kezdve pedig a külhoni hagymával kénytelen beérni a vásárlóközönség. Mivel tavaly Európa-szerte alacsony volt a vöröshagyma hozama, tavasszal több mint kétszer annyit kértek érte a piacokon, mint egy évvel korábban - írta a portál.
Az utóbbi hetekben az itthoni termény megjelenésével olcsóbb lett ugyan a hagymapiac, de úgy néz ki, az árak a jövőben a magasabb tartományban ragadnak - vélik a kereskedők és a termelők egyaránt.
Idén a hazai vöröshagyma öntözéses művelésben megadja, amit elvártak tőle, bőven termett, de attól még valószínűleg nem fog a régi szintre esni az ára, a termesztési költségek emelkedése miatt - vázolta a zöldségpiaci kilátásokat Koncz Gyuláné nagykőrösi kereskedő.
A KSH adatai szerint az éves hagymafogyasztásnak jelenleg csak 50-60 százalékát lehetséges a hazaiból ellátni. De a hagymaágazat nem is erőlködik a bővüléssel, hiszen a nagy hagymatermesztők, a lengyelek, osztrákok, németek, hollandok terményeivel kell versenyezniük és régóta alulmaradnak.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara 2017-ben hagymamunkacsoportot hoztak létre a termelés hatékonyabbá tétele és a piacszervezés elősegítésére. Ennek érdekében szorgalmazzák a kereskedőkkel a megállapodást arról, hogy amikor van magyar áru a piacon, akkor csakis azt forgalmazzák.
Szakemberek szerint az áttelelő vöröshagyma termesztésével növelhető a hazai áru aránya. A technológiában átfogó fejlesztések szükségesek, a betakarítás, növényvédelem, a gyomirtás, a tápanyag-utánpótlás és az öntözés modernizálása. Továbbá fontos a tárolóhelyek építése azért, hogy tavaszig tarthassa magát a piacokon a hazai hagyma.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja