A szombati lapszámban megjelent interjúban - amelyet az MTI szermlézett - Izer Norbert azt mondta, hogy több tíz milliárd forint is származhat jövőre az átalakításból. Az összeget azok a nagy cégek róják majd le, amelyek ma színlelt szerződéssel, a kata visszaélésszerű alkalmazásával foglalkoztatják az embereiket - jelentette ki.
Az államtitkár szerint a változtatások a legtöbb katást nem érintik, de érdemben tisztíthatják a piaci viszonyokat. A kata mértéke nem változik - közölte. Az adónem "továbbra is az Európai Unió egyik legegyszerűbb és legkevesebb terhet jelentő közteherviselési lehetősége marad". Az egyetlen cél, hogy kizárják a visszaélés lehetőségét - hangsúlyozta.
A probléma lényege, hogy bizonyos cégek a munkaerőt nem munkaviszony keretei között alkalmazzák, hanem katás vállalkozóként. Nem fizetik meg a munkaviszonyt terhelő közterheket, így a dolgozóknak jelentősen kevesebb nyugdíjuk lesz, és munkajogi védelem sem illeti meg őket - emelte ki Izer Norbert.
A legfontosabb módosítás ezt a helyzetet szüntetné meg azzal, hogy bizonyos esetekben extra befizetést ír elő. Ha a katás vállalkozó és egyik üzleti partnere között az ügyletek értéke egy éven belül meghaladja a 3 millió forintot, akkor a 3 millió forint feletti rész után 40 százalékos adót kell leróni. Fontos, hogy a pluszadót az üzletfélnek, azaz a nagy cégnek kell befizetnie. Így nem éri majd meg a "bújtatott foglalkoztatás" - mondta az államtitkár a Magyar Nemzetnek.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót