A jelentkezés ugyanakkor még nem garantálja az egyenruhát, hiszen például a fizikai alkalmasság mellett a jelöltek egészségének, lelkiállapotának is kifogástalannak kell lennie - értékel a lap.
A nyolc órában dolgozó közmunkások idén nettó kicsit több mint 51 ezer forintot keresnek- ez bruttóban 79 155 forintot jelent -, szakképzettként pedig körülbelül 66 ezer forintot visznek haza, így a bruttó fizetés 101 480 forint.
Ezzel szemben egy szerződéses katona minimum bruttó 166 ezer forint felett kereshet. Ezt feltornázhatják, különböző pótlékok is, így a jelentkező akár több mint kétszer annyit kaphat, mintha árokásással vagy kerítésépítéssel foglalkozna közmunkásként napi nyolc órában. Azzal is lehet duzzasztani a fizetést, ha külföldi misszióra jelentkezik valaki.
Egy kellően elkötelezett közmunkás mindezt akár túl is szárnyalhatja, ehhez azonban nem elég a fizikai próbákat kiállnia. Jó elbírálást kell kapnia a belgyógyászati, a sebészeti, a szemészeti, az ideggyógyászati és fogászati, sőt pszichológiai vizsgálaton is. Ennek során műszeres vizsgálatoknak szokták alávetni a katonának jelentkezőket, de pszichológussal is el kell beszélgetniük.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság