A hatórás időkeretű vitában a parlamenti szabályoknak megfelelően a kormánypártok és az ellenzék is három-három órán át érvelhet. A miniszteri expozé már múlt szerdán - a büdzséről szóló előterjesztés általános vitájának kezdetén - elhangzott.
A 2012. évi költségvetést megalapozó salátatörvény alapján központi számlára kerülnének a bírságbevételek, a közösségi közlekedés támogatására az állam jövőre 16 milliárd forinttal kevesebbet fordítana, mint idén - ezt a fogyasztói árkiegészítés csökkentésével érnék el -, míg a foglalkoztatást helyettesítő támogatás nem az öregségi nyugdíj legkisebb összegével, hanem annak 80 százalékával egyezne meg. Ugyanakkor nemcsak az önkormányzati, hanem az állami bérlakások építésekor sem kellene földvédelmi járulékot fizetni a következő évtől.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja