"A szerdai kormányülésen a miniszterelnök felkérte a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi), hogy a Hortobágyi Nemzeti Parkot érintő földhaszonbérleti szerződéseket, valamint az azokkal kapcsolatos körülményeket vizsgálja meg arra vonatkozóan, hogy történtek-e szabálytalanságok, jogsértések" - közölte Giró-Szász András az MTI érdeklődésére csütörtökön.
Szerdán Gőgös Zoltán (MSZP) a Mezőgazdasági bizottság alelnöke közleményéből derült ki, hogy a Hortobágyi Nemzeti Park területén folyó pályázatokkal kapcsolatban felháborodott nyílt levelt küldtek helyi gazdák Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszternek, továbbá tiltakozásuk jeléül félpályás útlezárásos tiltakozásra is készülnek január 31-én. A földjüket nagy valószínűséggel elvesztő gazdáknál az verhette ki a biztosítékot a levél alapján, hogy a Vidékfejlesztési Minisztérium közleményben a legelőpályázatokkal kapcsolatos reklamációikat "egy pohár vízben gerjesztett viharnak" minősítette. Erről bővebben itt olvashat.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ilyen arcátültetést sem látott még a világ
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja