Orbán Viktor miniszterelnök múlt pénteken jelentette be, hogy 2022-ben - a korábbi kormányzati döntéssel ellentétben - nem félhavi nyugdíjat fizetnének vissza az időseknek, hanem februárban már egy teljes hónapot fizetnének ki. A lépés 320-345 milliárd forintos költségvetési tételt jelenthet.
Tízből kilencen (87 százalék) egyetértenek a kormány 13. havi nyugdíj visszavezetéséről szóló döntésével - derül ki a Társadalomkutató reprezentatív kutatásából. A felmérés szerint politikai hovatartozástól függetlenül jelentős a magyarok egyetértése a kérdésben: a kormányfővel szemben kritikusok körében tízből heten egyetértenek (69 százalék), az Orbánnal szimpatizálók körében pedig közel teljes (96 százalék) a helyeslés az idősek kiegészítő nyugdíjáról.
Kapcsolódó
Természetesen a legnagyobb támogatása a javaslatnak a célcsoportban, azaz a 60 évnél idősebbek között a legmagasabb (90 százalék), de még tízből nyolc (81 százalék) fiatal is egyetért a kormány nyugdíjrendezési szándékával.
Az eredmények alapján az is kijelenthető, hogy nem befolyásoló tényező a kérdésben a lakhely: a budapestiek 79 százaléka, a megyei jogú városban lakók 84 százaléka, az egyéb városban lakók 89 százaléka, a községekben élők 90 százaléka helyesli a nyugdíjasok anyagi megbecsülését. Az adatok alapján kijelenthető, hogy a kérdésről való vélekedés hídként köti össze a különböző társadalmi csoportokat.
A kutatásról
A kutatás 1000 fő telefonos (CATI) megkérdezésével készült 2021. szeptember 27-29. között. A minta reprezentatív a 18 évesnél idősebb lakosságra nem, kor, régió, településtípus és iskolai végzettség szerint. 1000 fős mintanagyság és 95 százalékos megbízhatósági szint esetén a maximális mintavételi hiba 3,1 százalék.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Orbán Viktor AI által gyártott videóval riogatja követőit