A városállam a nagyközönség számára tiltott terület, különösen éjszaka, ezért is különös és egyedinek mondható az eset, hogy valakinek sikerült engedély nélkül behatolnia a Vatikánba.
Betörte, majd áthajtott a Vatikán kapuján egy autó, amelyet egy férfi beszámíthatatlan állapotban vezetett. Elszáguldott a svájci őrök mellett, be a palota udvarára, ezután megállították a sofőrt és a vatikáni gárda elfogta.
A vatikáni csendőrök lövést adtak le a száguldó autó első gumiabroncsaira, miután nekiment a kapunak, de a járműnek sikerült folytatni az útját
– közölte a vatikáni sajtóiroda a The Guardian szerint.
Nagyon ráfeküdt a biztonságra a Vatikánt védő testőrség
A világ legkisebb, mindössze 0,44 négyzetkilométer területű államát és annak vezetőjét elit katonai alakulat őrzi, a Svájci Gárda már 1506 óta védelmezi a mindenkori pápát és az Apostoli Palotát. A testőrség a reneszánsz óta folyamatosan megújulva alkalmazkodik a kihívásokhoz, veszélyekhez és a technológiai fejlődéshez, hogy a modern korban is sikerrel lássa el a feladatát. Bővebben>>>Súlyos testi és lelki elváltozást határoztak meg
Miután az autó elérte az Apostoli Palota udvarát, a sofőr kiszállt, és a vatikáni csendőrök azonnal letartóztatták.
A Vatikán szerint a sofőr körülbelül 40 éves, és „súlyos pszichofizikai elváltozás” jellemezte. A vatikáni laktanyában tartották fogva.
Nem lehetett tudni, hogy Ferenc pápa a közelben tartózkodott-e az incidens ideje alatt, amely este 8 óra után történt a Szent Anna kapunál, a Vatikáni Állam egyik fő bejáratánál, Róma szívében.
A pápa a Vatikánváros másik oldalán, a Szent Márta-házban lakik, ahol ebben az esti órában általában éppen vacsorázni szokott, majd a szobájába vonul vissza.
Óriási a készültség Zelenszkij vatikáni látogatása miatt
Rendkívüli biztonsági intézkedések léptek életbe Rómában. Bővebben>>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál