A Yale Egyetem kutatói legalább 43 olyan tábort és egyéb intézményt azonosítottak Oroszországban, ahol ukrán gyermekeket tartottak fogva Ukrajna tavaly februári orosz lerohanása óta. Ezek az intézetek mind ugyanannak a nagy orosz hálózatnak a részei – írja a Yale Egyetem kutatóinak frissen közzétett tanulmánya alapján a Reuters.
A fogva tartott ukrán gyerekek közt voltak olyanok, akiknek Oroszország annak ellenére tekintett árvának, hogy voltak szüleik, hivatalos gyámjaik, mások az orosz invázió előtt ukrán állami gyermekvédelmi intézményekben éltek, illetve bekerültek közéjük olyanok is, akiknek a háború miatt nem lehetett tisztázni a pontos családi státuszát.
Ezeknek az intézményeknek az egyes számú célja a politikai átnevelés lehetett
– nyilatkozta Nathaniel Raymond, a Yale-kutatás egyik résztvevője. Nathaniel Raymond szerint ez a gyerekeket politikailag átnevelő hálózat Oroszország egyik végétől a másikig húzódik.
A jelentés azt is tartalmazza, hogy az ukrán „háborús árvák” egy részét végül vagy orosz szülők fogadták örökbe, vagy szintén Oroszországban nevelőszülői gondoskodásba kerültek.
A legfiatalabb ukrán gyermek mindössze négy hónapos volt, a 14 éves gyerekeket pedig az egyes orosz táborokban már konkrét katonai kiképzésben részesítették. Az amerikai kutatók arra azonban nem találtak bizonyítékot, hogy ezeket a gyerekeket a frontra is elküldték volna.
Oroszország washingtoni nagykövetsége a riportban foglaltakra reagálva kijelentette: visszautasítják a vádakat, amelyek szerint Oroszország erőszakkal tartana fogva ukrán gyerekeket, Oroszország amit tesz, hogy befogadja azokat az ukrán gyermekeket, akiket arra kényszerítettek, hogy elmeneküljenek hazájukból, Ukrajnából.
Az ukrán hatóságok azóta bejelentették: már vizsgálják a gyermekek erőszakos deportálására vonatkozó állításokat, amelyek a Yale-riportban szerepelnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában