Engedély nélkül száguldoztak a SuperKarpata Trophy 2023 verseny szervezői és résztvevői az Erdélyi-szigethegységben található, Élesd melletti természetvédelmi területen és egy régészeti lelőhelyen. Utóbbi kapcsán a Bihar megyei művelődési igazgatóság is vizsgálatot indított.
Sever Serbanescu, a környezetvédelmi őrség Bihar megyei vezetője elmondta:
a verseny szervezőjét tízezer eurónak, a tetten ért öt terepmotorost egyenként ezer - kétezer eurónak megfelelő lej bírságra ítélték.
Hozzátette: az osztrák szervezők és versenyzők megtalálásában az Europol segít, mivel tettenéréskor útlevelet mutattak fel, melyen nem szerepelt az ausztriai lakcímük.
Az Ebihoreanul portál azt írja, hogy a verseny Bihar megyei szakaszán 38 csapat vett részt 81 terepjárművel nyolc nyugat-európai országból, a többi között az Erdélyhez hasonló természeti környezettel rendelkező Ausztriából, Németországból és Svájcból, ahol szigorúan büntetik az ilyen típusú versenyek szervezését.
Romániában is tiltja a törvény, és a szervezők nem rendelkeztek a román hatóságok engedélyével
A román hatóságok egy Bihar megyei lakos feljelentése nyomán a versenyzők nyomába eredtek, de csak Máramaros megyében érték tetten őket, miután Szilágy és Beszterce-Naszód megyén is áthaladtak. A versenyt végül egy nappal a vége előtt, május 19 – én sikerült lefújni.
A szervezők egyébként visszaesők, hasonló okból kifolyólag 2016-ban is tízezer euróra bírságolta őket a környezetvédelmi őrség, és nem engedélyezte a futamot, de nem vették figyelembe a tiltást. Ezért újabb húszezer euró bírságot róttak ki rájuk.
A terepmotorosok Bihar megye mellett Kolozs, Szilágy, Beszterce-Naszód és Máramaros megyében is megrongáltak védett területeket
A román hatóságokhoz rendszeresen érkezik panasz arról, hogy turisták quadokkal vagy más terepjárművekkel kárt tesznek a természetvédelmi területekben, tönkre teszik a védett növényeket, elzavarják az állatokat.
Egy röpke évtized, és befellegzik a belsőégésű motoros autóknak
Az Európai Parlament elfogadta azt az uniós javaslatot, miszerint 2035-ig fokozatosan meg kell szüntetni a káros anyagokat kibocsátó járművek gyártását, és a határidő után kizárólag elektromos gépjárműveket lehet forgalomba hozni. Végső jóváhagyást az Európai Tanács adhat. Bővebben >>>
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság