Az ismert német metálzenekar, a Rammstein frontembere, Till Lindermann a napokban töltötte be hatvanadik életévét. A jeles nap alkalmából a művésznek szobrot is állítottak a németországi Rostockban.
A művet egy bizonyos Roxxy Roxx készítette, aki a német sajtónak elmondta: egyáltalán nem lepődött meg azon, hogy frissen kihelyezett szobrát ellopták, sőt, egyenesen számított a tolvajokra – írja a Deutsche Welle.
A szobrász arról is beszélt, hogy két évvel ezelőtt ugyanígy járt, amikor szobrot állított Marteria német rappernek. Bár az a szobor akkor nem pár órán, hanem „csak” pár napon belül tűnt el.
A „német Banksy” azaz Roxxy Roxx művének eltűnése után a német rendőrség szerdán indított nyomozást.
A hatvanadik évét betöltő Till Lindermann akkor került be utoljára a német és a nemzetközi sajtóba egyaránt, amikor – dacára annak, hogy Oroszországban van a legnagyobb külföldi rajongótábora – ő is szankciós listára tette Oroszországot, miután tavaly februárban megtámadta Ukrajnát. A háború kitörése után a Rammstein frontembere minden oroszországi koncertjét lemondta.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság