A lett kormány kedden bejelentette, lezárja a Belarusszal közös két határátkelője egyikét, hogy elejét vegye a bevándorlásnak – jelentette a LETA helyi hírügynökség, valamint az LSM rádió és televízió.

A tájékoztatás szerint a Silene átkelőnél szolgáló határőröket átvezénylik a másik határátkelőre, ahol a lett határőrség parancsnoka szerint

2021 óta nem volt ennyire feszült a helyzet a Belaruszból érkező áradat miatt.

Az utóbbi hat napban a lett hatóságok 894 embert fordítottak vissza a határról, így ez a szám szeptemberben összesen már 1773-ra nőtt.

A Belarusszal szomszédos uniós tagállamok, Litvánia, Lengyelország és Lettország határaihoz 2021-ben kezdtek érkezni a bevándorlók tömegei. Több csoport azzal is megpróbálkozott, hogy erőszakkal áttörjön a lengyel határon. 

Így ugrálnak át Belaruszból a határsértők, a lengyelek teljesen kivannak - videó

Lengyelország továbbra is azzal vádolja Belaruszt, hogy szándékosan akarnak bevándorlási útvonalakat kialakítani Európa felé, ezzel is kirobbantva egy újabb migrációs válságot. A határőrség azt állítja, hogy ura a helyzetnek. Bővebben>>>

Vilnius és Varsó azzal vádolja Minszket, hogy hibrid háborút folytat az illegálisan érkező bevándorlók átengedésével, megtorlásul az ellene elrendelt nyugati büntetőintézkedésekért. A lengyelek élnek a gyanúperrel, hogy a belarusz határőrök konkrét segítséget adnak az átjutáshoz, több helyen még a kerítés átvágásában is közreműködtek.

Lengyelország és Litvánia egyébként már kerítést építettet a Belarusszal közös határszakaszai mentén, az új lett kormány pedig bejelentette, hogy az év végéig ők is befejezik a munkát.