Tatjána Zsdanok minimum 2004 óta dolgozhatott az FSZB Ötödik Szolgálatának munkatársaival, és többször pénzt is kért tőlük különféle rendezvények finanszírozására. Ezt állapította meg a The Insider nyomozása, amelyet a képviselőnő feltört e-mailjei segítettek. A feltárt anyagokat azóta lett és észt nyelven is közzétették. 

A kiszivárogtatott információkból kiderül, hogy Tatjána Zsdanok 2005 októbere óta levelezett „felettesével”, az FSZB szentpétervári osztályának alkalmazottjával, Dmitrij Gladejjel, aki fedőállásban különféle választási megfigyelő szervezeteknél dolgozott.

A nyomozás szerint a képviselő folyamatosan beszámolt például azokról a narvai és tallinni konferenciákról, amelyeket az Európai Parlament Zöldek frakciója, valamint az Európai Szabad Szövetség támogatott. A Lettországban működő Lett Orosz Uniót, amelynek Zsdanok is a vezetője, az észt belbiztonsági szolgálat egyenesen az FSZB fedőszervezetének nevezte,

amelyet „Szentpéterváron készítettek elő, és diadalként mutattak be jelentésben közvetlenül az FSZB igazgatójának”.

Zsdanok nevéhez fűződik a többi közt, hogy 2007-ben meghallgatásokat szervezett az Európai Parlamentben a szovjet katonák emlékművének Tallinn központjából történő áthelyezéséről. 2013 utáni levelezéseiből az is kiderült, hogy Zsdanok új „kurátort” kapott Szergej Kraszin személyében. Ugyanakkor az Insider megállapította az illető valódi személyazonosságát – ő ugyanis nem volt más, mint egy szentpétervári FSZB tiszt, Szergej Beltyukov.

Kiderült az is, hogy egy másik FSZB-ügynökkel, Artem Kurejevvel is együtt dolgozott: a képviselő 2014-ben kérelmet nyújtott be a moszkvai belga nagykövetséghez, hogy Kurejev schengeni vízumot kapjon az Európai Parlament meglátogatására.

Zsdanok egyébként nem tagadta a levelek hitelességét, ám különösebb magyarázattal nem volt hajlandó szolgálni. Azt sem cáfolta, hogy Dmitrij Gladejjel igen jó viszonyt ápolnak. 

Hozzátette, hogy európai parlamenti képviselőként több konferencián is részt vett, amelyet az FSZB-alkalmazott szervezett Szentpéterváron. Azt azonban tagadja, hogy tudta volna, hogy Gladej az orosz hírszerző szolgálatoknak dolgozik.
Tanúsíthatom, hogy azok közül, akikkel egy asztalnál ültem, csak Vlagyimir Putyinról és Szergej Nariskinról tudtam biztosan, hogy ők az FSZB alkalmazottai
– mondta Zsdanok újságíróknak nyilatkozva.

Ahogy azt a Lett Állambiztonsági Szolgálat a Re:Baltica nevű lapnak adott kommentárjában kifejtette, a lett jogszabályok csak 2016 óta írnak elő büntetést, ha külföldi államnak vagy szervezetnek Lettország ellen irányuló tevékenységében segítettek. A törvénynek viszont nincs visszaható hatálya.

„Ezért a kérdéseiben megjelölt történelmi epizódok nem minősíthetők bűncselekménynek” – mondta Normunds Mezhviets, az osztály vezetője. „Zsdanok egyik levelét azonban 2017 után küldték, ezt mindenképpen értékelni fogjuk” – fűzte hozzá Mezhviets.

Tatjana Zsdanok közben, azt állítja, hogy nem működik és nem is működött együtt a titkosszolgálatokkal. „A személyes levelezés bűnüldöző szervek jóváhagyása nélkül történő feltörése elfogadhatatlan, ami önmagában is bűncselekmény” – tette hozzá. 

Szerinte a mostani nyomozás összefüggésbe hozható a holokauszt áldozatainak emlékére rendezett rendezvénnyel, amelynek szervezésében ő is részt vesz – majd mindezt rögtön kontextusba is helyezte: 
nem lehet megfélemlíteni. Én és hasonló gondolkodású embereim továbbra is az EP fórumait fogjuk használni a neofasizmus elleni küzdelemben
– áll az azóta kiadott közleményében.

Tatjána Zsdanok 1950-ben született Rigában, a Lett Állami Egyetemen szerzett diplomát majd csatlakozott az SZKP-hez. Az 1980-as évek végén aktívan küzdött Lettország Szovjetunióban maradásáért. A lett függetlenség kikiáltása után a lakosság orosz ajkú részének támogatására támaszkodva folytatta politikai tevékenységét.

Jelenleg is a Lettországi Orosz Unió párt társelnöke. Némi megszakítással 2004 óta az Európai Parlament képviselője. Nem túl meglepő módon 2022-ben nemmel szavazott az Ukrajna elleni orosz inváziót elítélő EP- határozat ellen. Ezt követően az Európai Szabad Szövetség felfüggesztette a Lett Orosz Unió tagságát a pártban. A lett lapok szerint igen nagy a valószínűsége annak, hogy a képviselő már nem lesz ott a következő Európai Parlamentben