Három orosz állampolgárral a fedélzetén tűnt el egy jacht a Vörös-tengeren, azt követően, hogy elhagyta a szaúd-arábiai Jizan kikötővárosát – írja az orosz állami hírügynökség, a TASS a szaúdi orosz követségre hivatkozva.
A 30 Minutes (30 perc) nevű sétahajó április 17-én futott ki a tengerre és a kelet-afrikai Dzsibuti felé tartott: ezt a hajó tulajdonosától tudták meg az orosz diplomaták. A hajó még aznap lehorgonyzott a közeli szigeteknél, majd egész egyszerűen nyoma veszett, eltűnt a radarokról. A legénységgel megszűnt a kommunikáció, ahogy kikapcsolt a hajó automatikus jeladó rendszere is.
Az orosz hatóságok szerint a hajón három orosz állampolgár tartózkodott, név szerint:
- Roman Kokasinszkij;
- Danyil Vasziljev;
- és Marija Sercova.
A jacht kapitányának felesége, Nagyezsda Raszina az orosz sajtóval azt közölte: a hajó legénységének április 19-én kellett volna megérkeznie Dzsibutiba, a jacht pedig vélhetően valahol a Szaúd-Arábia, Eritrea és Jemen közti területen tűnhetett el.
A keresés már másnap megindult a 30 Minutes után. Nagyezsda Raszina hozzátette: rendelkezésre állnak információik, miszerint a hajót eltéríthették, ám ennél többet ő sem tud mondani.
A szaúd-arábiai orosz nagykövetség azt nyilatkozta: sem az orosz diplomaták, sem a szaúdi hatóságok nem tudták megerősíttetni az információt, miszerint a hajót kalózok térítették volna el.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722014350.jpg/240/?v=2024012201)
Régi-új ismerős a cég, amellyel az ukránok keresztbe tettek Magyarországnak
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202404/orig/image1713263952.jpg/240/?v=2024012201)
A Revolut megkapta a várva-várt engedélyt
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)