A Burning Man nevadai fesztivál szervezői hétfőn megnyitották a rendezvény helyszínéről kivezető utat, így több tízezer fesztiválozó vághatott neki, hogy elhagyja a szokatlan esőzések nyomán sártengerré változott területet. Újra megnyitották emellett a környékbeli Black Rock City ideiglenes, a fesztiválozókat kiszolgáló repülőterét is.
Az időjárási viszonyok miatt a Burning Manre érkezők napokra a fesztivál helyszínén rekedtek, mégpedig egyre romló higiéniai körülmények között, mert az esőzés után szervezők csak hatósági és mentőjárműveket közlekedését engedélyezték.
A döntés nyomán máris hatalmas forgalmi dugó keletkezett a mintegy 8 kilométeres kivezető úton, mely a legközelebbi autópályához csatlakozik. A sár és a dugó miatt a fesztiválról az autópályáig tartó út jelenleg akár öt órát is igénybe vehet.

A szervezők arra kérték a kijutni igyekvőket, fontolják meg az esetleges keddi indulást, hogy elkerüljék a további torlódásokat.

A mintegy 64 ezer fesztiválozó közül azonban bőven akadhatnak olyanok is, akik végül úgy döntenek, maradnak még egy éjszakát, és megvárják a fesztivált hagyományosan lezáró, eredetileg vasárnapra tervezett tűzijátékot, illetve egy ilyekor szokásos, több méter magas, fából készült figura elégetését.
(via MTI)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve