A George Orwell által elképzelt jövő városa már ma is létezik. A brazíliai Sao Paulóban 12 millió ember él, és az ország többi nagyvárosához hasonlóan itt is komoly gondot jelent a bűnözés és a törvényen kívüliek kézre kerítése. Ezért
a helyi önkormányzat a közelmúltban létrehozott egy mesterséges intelligencián alapuló arcfelismerő rendszert. Eddig 25 ezer ilyen térfigyelő kamerát szereltek fel, és az adminisztráció további több tízezret tervez kihelyezni
– írja az Index.
Sao Paulo városát 4 éve vezeti a korábbi populista elnök, Jair Bolsonaro embere, Ricardo Nunes, a technológia fő motorja pedig az orosz Ntechlab fejlesztése, a FindFace arcfelismerő.
Nunes elmondta, hogy a rendszer bevezetése óta több mint ezer körözöttet sikerült letartóztatniuk, köztük erőszaktevőket, tolvajokat és maffiózókat. Emellett a kamerák kétezernél is több esetben észleltek bűnelkövetést, azaz összesen már háromezer felett jár a Smart Sampa segítségével kézre kerített bűnözök száma.
A technológia az egyetlen módja annak, hogy a társadalom védelme érdekében kivonjuk a bűnözőket a forgalomból, s oda helyezzük őket, ahol a bíróság döntése alapján lenniük kell
– mondta Nunes. Hozzátette, hogy eddig egyetlen hibát sem követtek el, a rendszer segítségével csak és kizárólag a valóban körözött személyeket kapcsoltak le.
Sao Paulo mindent látó „Nagy Testvére” már az iskolaudvarokon, az autóbuszjáratokon, a kórházakban is folyamatosan pásztázza az arcokat. De nem csak az arcokat, az új technológia már képes felismerni azt is, ha valaki erőszakosan viselkedik, és ebben az esetben is értesítést küld a rendőrségnek.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre