A területet a békéscsabai önkormányzat a fővárosi ÁSZ Kft.-nek, a békéscsabai BÁÉV Rt.-nek, a szintén helyi Strang Rt.-nek és az Elektroház Kft.-nek adta el, amelyek 1996-ban vehették birtokba a leendő Csaba Center területét. Az ide tervezett első beruházás már 1997 elején megbukott, amikor az OTP elállt attól a tervétől, hogy megyei igazgatóságának épületét ezen a telken építse fel. Az ügyet ismerők lapunknak elmondták: kezdetektől fogva rengeteg nehézséget okozott, hogy a telek osztatlan közös tulajdonban van, így ugyanis valamennyi befektetési elképzelés megvalósulásához a négy társaság egyetértése kellett, ami a legritkábban volt meg. A Csaba Center területén befektetni szándékozó, többségében multinacionális cégek (Kaiser's, Interspar, McDonald's) a terület gazdáinak többször is jelezték, hogy egy tulajdonossal kívánnak tárgyalni, ez azonban nem volt lehetséges. Nem könnyítette az egyre húzódó befektetések megvalósítását az sem, hogy időközben változtak a terület tulajdonosai, és változtak üzleti érdekeik is. Az ÁSZ Kft. értesülésünk szerint az ÁSZ-Favorit Kft.-nek adta el tulajdonjogát, a Strang Rt. az LBL Kft.-nek, így az eredeti tulajdonosok közül csupán ketten maradtak. Az építkezés megkezdését hátráltatta az is, hogy a telektulajdonosok közül többnek a magatartása is arra utalt, hogy a területet csupán ingatlanspekulációra kívánják felhasználni. A helyi önkormányzat, elunva a helyben járást, szeptember elején bíróság elé vitte az ügyet, hogy a vállalt építési határidők be nem tartása miatt kötbér kifizetésére kötelezze a telektulajdonosokat. Nem hivatalos vélemények szerint azonban csak ösztökélni szeretné a cégeket az építkezések elindítására, és partner lenne egy peren kívüli egyezség megkötésében. A telekmegosztási kérdésekben fordulópontot jelentett 1999 szeptembere, amikor a BÁÉV, a tulajdonostársak egyetértését bírva, a ráeső telekrészt kivonta az osztatlan közös tulajdonból. Ennek azonban ára volt, hiszen a terület 35 százalékát birtokló építőipari cég a 21 ezer négyzetméteres teleknek csak 33 százalékát vehette tulajdonba, ezzel 700 négyzetmétertől esett el. A BÁÉV a saját tulajdonát képező 6890 négyzetméteres telken idén novemberben négyszintes, 45 lakást, irodákat, üzlethelyiségeket és irodákat magában foglaló épület kivitelezésébe kezd. Bodzás Júlia, az rt. vezérigazgatója lapunknak elmondta, hogy az építési költség eléri az 500 millió forintot, amit a cég saját forrásából, a lakások leendő tulajdonosainak befizetéseiből és az OTP 100-150 millió forintos hiteléből finanszíroz. Békéscsabán 15 éve nem épültek tömbszerű lakások. Most a BÁÉV az új épületben 17 (40-150 négyzetméteres) lakást kínál, amelyek fele már elkelt. A földszinten lévő garázsok, üzlethelyiségek és irodák mindegyike "látatlanban" gazdára talált. A lakások négyzetméterára 110-145 ezer forint között mozog, így a nagyságtól függően a legolcsóbb 4,4, a legdrágább 21 millió forintba kerül. A földszinti üzletek négyzetméterára 210-270 ezer forint között van, a garázsok 1,1-1,5 millió forintért keltek el. A tervek szerint 2000. december elején adják át az épületet. A lakóház a BÁÉV tulajdonában lévő telek 40 százalékát foglalja el, a fennmaradó részen egy 30 szobás szállodát, valamint egy pénzintézetek, biztosítótársaságok elhelyezésére szánt épületet adnának át. A Csaba Center további 67 százaléka továbbra is osztatlan közös tulajdonban maradt. Az Elektroház, az LBL és az ÁSZ-Favorit közösen létrehozta a Csaba Center Invest Kft.-t (az ÁSZ-Favorit üzletrészét várhatóan kivásárolják a tulajdonostársak). E társaság keretében hoznák létre a Csaba Center bevásárlóközpontot, amelyben többek között szupermarket, multiplex mozi, műszaki áruház, étterem kapna helyet. (Az Elektroház műszaki és szórakoztató elektronikai cikkek kereskedelmével foglalkozik Dél-Magyarországon, az LBL pedig egyebek közt az egyetlen békéscsabai mozi üzemeltetője.) A bevásárlóközpont mellett 600-700 férőhelyes parkolóház épül, amelyet 200-300 kocsi elhelyezését biztosító szabadtéri parkoló egészítene ki. A Csaba Center Invest Kft. úgy tervezi, hogy a felsorolt, főként bankhitelből finanszírozandó beruházásokkal - amelyek összértéke számításaik szerint eléri az 5 milliárd forintot - 2000 novemberére végez. A helyi közgyűlés nemrégiben a telektulajdonosok kérésére fölfelé, 80 százalékra módosította a Csaba Center területének beépíthetőségét, és úgy foglalt állást, hogy ha a telken 2001. december 31-ig az épületek 60 százalékos készültségben állnak, eltekint kötbérkövetelésétől. BOD PÉTER