Egy belváros-lipótvárosi önkormányzati ingatlan sajátos sorsáról ír a Magyar Nemzet, amelyben Rogán Antal kabinetminiszter egyik gyerekének keresztapja lakik. A 131 négyzetméteres, központi helyen fekvő, műemléki védelem alatt álló, a Mérleg utca 9. szám alatti harmadik emeleten található háromszobás lakás új tulajdonosa 2014-ben a sajtóban eddig feltűnést nem keltő Balázs Rita lett.
A vásárláshoz az önkormányzat 27 millió forint kölcsönt nyújtott, amit jelzálogként be is jegyeztek. Balázs Rita Nagy Ádám élettársa volt (azóta már felesége lett Nagy Ádámnak, és a nevét Nagy-Balázs Ritára változtatta). A most 29 éves Nagy Ádám 2012 óta Rogán Antal - akkoriban V. kerületi fideszes polgármester, jelenleg kabinetminiszter - egyik fontos bizalmi embere és egyben személyi titkára, illetve a miniszter legkisebb gyerekének keresztapja.
Az ingatlan pontos vételárát nem árulja el az önkormányzat. A helyhatóság egyik 2008-as értékbecslése a 131 négyzetméteres ingatlant 28 millió forintra taksálta, egy későbbi értékelés pedig már 34 millióra. Egy a környéket jól ismerő ingatlanos szerint "ma legalább 110 millióért tovább is adhatná" a tulajdonosa ezt a lakást.
(Képük illusztráció, forrása: Pixabay.com)
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot