Bemutatták a 9,6 milliárd forintos beruházással 2016 végéig felépülő, szombathelyi Haladás labdarúgóstadion és multifunkcionális sportkomlexum látványtervét. Vígh László, a Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatón elmondta: az engedélyes tervek másfél hónap múlva, a kiviteli tervek pedig a nyár elejére készülhetnek el; ezt követően írják ki a közbeszerzési pályázatot, az év végén adják át a területet a kiválasztott kivitelezőnek, maga az építkezés pedig becsléseik szerint 12-13 hónapot vesz igénybe.
Úgy vélte, az épület "nagyon egyedi lesz", a tervezők véleménye szerint jól, megfelelő érzékenységgel illesztették be azt a környezetébe, amely a Rohonci úton lakóövezetben és több más sportlétesítmény - például a városi fedett uszoda - szomszédságában található.

Vígh László hangsúlyozta: az épületben minden olyan sportág helyet kap, amely azt eddig is használta, a koncepció elkészítésébe bevonták a szakosztályok és a szurkolói közösség képviselőit is.
A sportkomplexum belsejében két kézilabdapálya méretű területet egyszerre lehet majd használni, az egyikhez egy 500 fős lelátót is építenek. Hangsúlyozta: a tömegsport, az utánpótlás képviselői is igénybe vehetik a többfunkciós épületet, amelyben több kondicionáló terem, külön futófolyosó, számos öltöző, kiszolgáló helyiség és raktár is létesül.
A labdarúgóstadion 9-10 ezer fő befogadására lesz alkalmas, így teljesíti az UEFA 4-es előírásokat. A lelátón elválasztják majd egymástól a szurkológárdák kemény magját és a követelményeknek megfelelően biztonságossá teszik a beléptetést is.
A stadion épülete szintén rendelkezik majd számos kiszolgáló létesítménnyel, orvosi és rehabilitációs részleg, sajtóterem, négy nagy méretű öltöző, bírói öltözők, raktárak és szertárak is megépülnek, a szurkolók kérésére helyet kap benne egy Haladás múzeum, valamint egy bolt is.

A sajtótájékoztatón elhangzott: bővíteni kívánják a parkolók számát, a játékosokat szállító autóbuszok pedig egy fedett részre érkezhetnek be a stadion játékos-bejárójához.
Impozáns tervek
Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere impozánsnak nevezte a bemutatott látványtervet, majd a város római eredetére utalva azt mondta, nem véletlen, hogy az egykori stadionok, amfiteátrumok maradványait máig csodálja az utókor.
Még 2,5 milliárd forint a költségvetésből
A sajtótájékoztatón Vígh László szólt még a szombathelyi Illés Akadémia 2,5 milliárd forintos bővítéséről is, amely szintén költségvetési forrásból valósul meg, 2016 végéig. Ez a fejlesztés négy nagyméretű füves, egy világítással és lelátóval is ellátott műfüves pálya kiépítését, valamint 56 kétágyas szobát, tantermeket, tanári szobákat és kiszolgáló helyiségeket magába foglaló épület megépítését tartalmazza.

Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A Duna Plaza átveszi az uralmat, retteghet a Nagy Testvér

Érik a gigabotrány: orosz szálak bújtak elő a szupertitkos uniós projektben

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Az orbáni mesterterv nyomában: így kerülheti el Magyarország a világgazdaság viharait

Pillanatokon belül eldől a forint sorsa: Donald Trump és a dollár adhat neki kegyelemdöfést

Lázár János először úgy látta, mindent elmondtak helyette, aztán mégis üzent az araboknak

A számok alapján van titkolnivalója a kormánynak

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Hamarosan útra kelnek a magyar légitársaság első járatai
