Egy neobarokk stílusban épült, 660 négyzetméteres, 2004 és 2008 között felújított, négy hálószobás, liftes, úszómedencés budapesti házat kínál eladásra 3,58 millió dollárért (egymilliárd forint) a New York Times ingatlanrovata, amely ennek kapcsán áttekintést nyújt a magyar főváros lakáspiacáról. Kiindulópontként tájékoztatják az amerikai olvasót, hogy az otthonok ára 10-20 százalékkal zuhant a 2008-2009-es pénzügyi válsághoz kapcsolódó ingatlanpiaci összeomlás idején.
A piac csak 2014-ben kezdett magához térni - mondta el a lapnak Varga Béla ingatlanbefektetésekre szakosodott ügyvéd. Már tavaly látható volt némi mozgás a piacon, ám idén élénkült meg igazán a kereslet, és az üzletek száma is növekedésnek indult - mondja a szakértő. Természetesen ez elsősorban a belvárosra és a budai hegyek kerületeire igaz. Ezeken a részeken az árcsökkenés is szerényebb, nagyjából ötszázalékos volt, és az ingatlanok értéke mostanra megközelítette a válság előtti szintet.
Brutális drágulás jöhet
A piaci elemzők ezeken a területeken 15 százalékos drágulást várnak a következő két-három évben - mondja Kacsmarik Ágnes, az említett luxusingatlant is kínáló Engel & Völkers ingatlanközvetítő munkatársa. A külföldi vásárlók főként az ötödik, hatodik, hetedik, kilencedik és tizenharmadik kerületben keresnek lakást, bár egyre népszerűbb a nyolcadik kerület, ahol még mindig nagyon olcsók az otthonok - fejtegeti Szemes Zoltán, a Capital Real Estate Budapest ingatlanpiaci szolgálató cég igazgatója.
A vásárlások harmada befektetési célú - mondják a szakértők -, a tulajdonosok kiadják a lakásokat. Kissé más a helyzet az első, a második, az ötödik, a hatodik és a tizenkettedik kerülettel, a hol a vásárlók beköltöznek a megszerzett házakba vagy öröklakásokba.
Jobb a kápé
A Magyarországon ingatlant kereső külföldiek fele orosz vagy kínai. Őket követik az ukrán, egyiptomi, amerikai és izraeli vásárlók - mondja Varga Béla. Háromnegyedük Budapesten fekteti be a pénzét. A fővárosban a külföldi vevők fele orosz vagy ukrán, negyede kínai, a többi jellemzően Ausztráliából vagy valamelyik skandináv országból érkezik - fejtegeti Szemes Zoltán. Kacsmarik Ágnes találkozott már német, angol és olasz vásárlóval is. Varga sok olyan külföldre szakadat magyarról tud, aki ideje egy részét itthon tölti, e ehhez vásárol lakást.
A külföldiek a 3,6 millió dollárnál nem drágább ingatlanok esetén megúszhatják összesen ötszázaléknyi járulékos költséggel - a vételár négy százaléka illeték, egy százaléka pedig ügyvédi költség. Emellett az EU-n kívüli állampolgároknak 182 dollárért engedélyt kell szerezniük, amit 40 napon belül megkaphatnak. Ha ingatlanügynök is beszáll a bizniszbe, akkor további néhány százaléknyi megbízási díj növelheti a számlát. A szakértők tapasztalatai szerint a külföldiek készpénzzel fizetnek, bár a magyar bankok nekik is kínálnak jelzáloghiteleket.
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Hatalmas pofont kapott a fogyókúrás szer, amelyre az egész világ várt
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Vége a lazaságnak: új kategória érkezik, kikerül a szürke zónából a magyarok egyik kedvenc járműve
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit