A kormányfő az új épületről azt mondta: "vagány. Szőcs Géza biztos örülne, ha látná". Emlékeztetett arra: az ő fejéből pattant ki az a gondolat, hogy Magyarország, azon belül is Budapest méltó helyszín lenne egy példátlan múzeumi negyed számára.
A kormány "a bizonytalan és átalakuló világ kellős közepén" döntött úgy, hogy kultúrára, kulturális terekre, múzeumokra és koncerttermekre, az épített környezet és Budapest legszebb parkjának a rendbetételére fordítja Magyarország forrásait.
Kapcsolódó
"Miközben mindenki azt bizonygatta, hogy nem lehet, addig mi lépésről lépésre, épületről épületre haladunk, sőt április 3-án a magyar emberek megerősítettek minket abban, hogy jól tettük, hogy megcsináltuk, és úgy gondolják, hogy még, még, még, Európa legnagyobb kulturális beruházásának teljesen el kell készülnie. Úgy érzem, megkaptuk a felhatalmazást a teljes program megvalósítására" - jelentette ki.
A kormányfő arra is kitért: a Néprajzi Múzeum előző, Kossuth téri kúriai épülete - bár szép volt - formája nem illett a tartalomhoz, a most elkészült új épület viszont más, mert abban a tartalom és a forma találkozik. Ez az épület azt a meggyőződést tükrözi, hogy létezik szépség a világban, hogy a tizenkettő egy tucat kockaépületek és az ötlettelen irodakomplexumok világában is lehet egyedit alkotni, amely illik környezetéhez, megragadja a szemet és gyönyörködteti a lelket.
Orbán Viktor beszéde elején külön köszöntötte Csák Jánost, a kulturális és innovációs tárca várományosát és Tarlós István volt főpolgármestert is, aki nélkül bele sem vághattak volna ebbe a "nagyszerű kalandba". Üdvözölné a hivatalban lévő főpolgármestert, Karácsony Gergelyt is, de "őt kegyeleti okokból", miután nem ment el az átadóra, inkább nem köszönti. A Liget Budapest projekt ellenzőinek a figyelmébe azt ajánlotta a "dakota néprajzi anyagból": "hogyha az ember észreveszi, hogy döglött lovon lovagol, akkor szálljon le róla."
A Városliget szélén, az Ötvenhatosok terén álló, két egymásba fonódó domboldalt megidéző új épület - a Liget Budapest projekt legújabb fejlesztése - hétfőn nyitja meg kapuit a nagyközönség előtt.
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
Az MNB elnökei
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)