Három fejlesztés keretében további több mint 300 otthonnal bővíti lakáskínálatát a Cordia, a vezető magyar lakásfejlesztő. Az összesen több mint 26 300 négyzetméternyi bruttó terület fejlesztését jelentő projektek ezúttal három kerületet érintenek: a VIII. kerületi Corvin Sétány közelében a 162 lakásos i6 Residence, a IX. kerület teljes átalakulás alatt álló városrehabilitációs negyedében a 109 lakásos Millennium Residence, Bel-Buda magas presztízsű területén, a budai Vár szomszédságában pedig az exkluzív, 44 lakásos Naphegy12 társasház épül fel.
Az új fejlesztésekkel együtt a vállalat kínálatában immár több mint 800 lakás érhető el, így jelenleg a társasághoz kötődik a teljes fővárosi újlakás-választék 12 százaléka, vagyis minden 8. új építésű otthon. A most bejelentett projektek révén a VIII. kerületben elérhető új lakások teljes kínálata 35 százalékkal bővül, a IX. kerületben 13 százalékot tesz ki ez a növekedés, az I. kerületben pedig lényegében a Cordia fejlesztése jelenti a teljes újlakáskínálatot, hiszen ezen kívül más fejlesztésekben mindössze két új építésű lakóingatlan érhető el.
Kapcsolódó
A lakások megvásárlásához igénybe vehető a rendkívül kedvező kamatozású és nem csak a családos vásárlók számára elérhető Zöld Otthon Hitel.
Azzal, hogy további, több mint 300 lakást hirdettünk meg az esztendő utolsó hónapjában, megkoronázzuk a Cordia idei rekordévét. Ebben az évben ugyanis a hazai piacon mintegy másfél ezer otthont adunk át, ami bő 50 százalékos növekedést jelent 2020-hoz képest és háromszorosa a 2019-es teljesítménynek. Mindemellett az év egészében közel 1000 lakás értékesítése valósulhat meg, ami közel a triplája a tavalyinak. Jelenleg több mint 1300 lakás áll építés alatt, ezen felül pedig további közel 4600 otthon fejlesztése tart az előkészítési szakaszban
– mondta Földi Tibor, a Cordia International igazgatóságának elnöke.
Legolvasottabb
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt