A Napi Gazdaság keddi számának cikke
Július másodika, azaz a Nemzeti Fejlesztési Kormánybizottság megalakulása óta az építőipari, illetve az építőipart is érintő beruházásoknál 6500 projektről döntöttek a 100 millió forint alatti támogatásokkal együtt − válaszolta kérdésünkre a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ). Ez az elmúlt időszakban bevezetett egyszerűsítő és gyorsító elemeknek köszönhető.
A pályázóknak a korábbinál jóval kevesebb dokumentumot kell beadniuk, a közreműködő szervezet az állami adatbázisban lévő céginformációt automatikusan lekéri. Emellett az NFÜ-től elektronikus levelet kapnak a támogatási igényével kapcsolatos döntésről, a határidők lejártára pedig automatikus emlékeztetőben hívják fel a figyelmet. A papírmentes ügyintézésben jelentős lépés az e-aláírás bevezetése a kifizetési folyamatban, és egységesítették az eljárási folyamatot minden közreműködő szervezetnél.
Az NFÜ szerint a rövidebb bírálati idő, az automatikus értékelés, a gyorsabb szerződéskötés és az átláthatóbb jogszabályi környezet (24 helyett 1 rendelet) mutatja a kormány gyorsítási szándékát, amit a nemrég bevezetett EU Önerő Alap és az újfajta szállítói előleg is alátámaszt. Eddig már 10 milliárd forint önerő-támogatásról született döntés, a maradék forrást a keret kimerüléséig, legkésőbb 2013. június 30-ig lehet felhasználni.
Szállítói előleget a 4/2011-es kormányrendelet 2012. július 28-tól hatályos módosítása szerint közszférai kedvezményezett esetén a szállító közvetlenül igényelheti az NFÜ-től, a közreműködő szervezeten keresztül. Ez az elszámolható költség 30 százaléka lehet. A kormányrendelet módosítása nyomán a kifizetett szállítói előleg nőtt: eddig összesen 170 közbeszerzés volt érintett, összesen 272,67 milliárd forint szerződéses összeggel, így 81,80 milliárd forint a szállítói előleg.
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Megszólalt Gulyás Gergely a minimálbérről: ez az igazság