Bár júniusban 15,7 százalékkal gyengébben teljesített az építőipar, mint egy évvel korábban, ezzel együtt 365 milliárd forintos beruházásával ez volt az idén eddig a legjobb hónap - idézi az MTI a szakembert.
Miközben az épület- és lakásépítéssel foglalkozó cégeknek 5 százalékkal nőttek a megrendelései, addig az út- és vasútépítéssel, valamint a mélyépítéssel foglalkozó vállalatoknak 30 százalékkal csökkentek. Hozzátette, az Európai Unióban az építőipar teljesítménye körülbelül 25 százalékkal csökkent az első fél évben az egy évvel ezelőtti szinthez képest, míg Magyarországon 7,4 százalékkal.
Kapcsolódó
Magyarországon az építőiparban általában az állami és az önkormányzati megrendelések dominálnak, viszont most az utóbbiak nagyon visszaestek, így körülbelül 50 százalékkal kevesebb önkormányzati megrendelés volt idén az első fél évben, mint egy évvel korábban.a
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Újabb párt dobta be a törülközőt, nem indulnak áprilisban
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön