A magyar építési piacon gyakran tapasztalható, hogy az ajánlattevő építőipari cégek kirívóan alacsony áron pályáznak egy-egy munkára. 2013-ig semmilyen jogforrás nem definiálta pontosan az aránytalanul kockázatos, irreálisan alacsony ár fogalmát, mely egyik fő kiváltó oka az építőipari lánctartozásnak, a feketemunkának, végső soron pedig tönkre teszi a tisztességes vállalkozások piaci esélyeit - hívja fel a figyelmet az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ).
Az építőipari lánctartozás megakadályozását segítő intézkedésekről megjelent 2013. évben az a kormányrendelet, amely szabályozza a közbeszerzési eljárások során az aránytalanul alacsony ár ajánlatkérői vizsgálatát, kiegészülve a minimális rezsióradíj vizsgálatára vonatkozó paragrafussal. A rendelet szerint aránytalanul alacsony árajánlatnak minősül, ha az ajánlattevő által alkalmazott rezsióradíj alacsonyabb az Építőipari Ágazati Párbeszéd Bizottság ajánlása alapján az építésügyért felelős miniszter rendeletében megállapított minimális építőipari rezsióradíj mértékénél.
Egy évvel ezelőtt 2422 forint volt a minimális rezsióradíj, a növekedést elsősorban a minimálbérnek és járulékainak emelkedése okozta, valamint az ügyviteli költségeknél volt növekedés.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Mi történik? Hatalmas szabotázs a téli olimpián, bevetették a terrorelhárító egységeket
Hiánycikk lett egy létfontosságú gyógyszer: a patikák is teljesen tanácstalanok
Nyolc év után végre kimondta a bíróság az igazságot a devizahiteles ügyben: a bank hibázott
Megroppant a bástya: a lengyelek szerint ez viheti be a kegyelemdöfést Orbán Viktornak
Brutálisan jól fizet ez a szakma diploma nélkül is, mégis nagyon kevesen választják
Elrendelték az evakuálást, elindult a fékevesztett menekülés: bármely percben kirobbanhat a háború
Ledől egy mítosz? Holoda Attila szerint nem az orosz gáz tartja lent a rezsit
Bemutatták a Tisza programját: így írná át az adó- és nyugdíjrendszert a párt
Kiderült, miért kóvályogtunk csütörtökön