Mára szinte általánossá vált, hogy a munkáltatók - ahol csak tehetik - munkaszerződés helyett tartós vállalkozási vagy megbízási szerződéssel foglalkoztatják munkavállalóikat, a mezőgazdaságban pedig a földterületek megművelésére és a termés betakarítására a termőföldről szóló 1994. évi LV. tv. 24. §-a értelmében negyed vagy nyolcad méretű természetbeni díjazású, ún. "felesbérleti" szerződést kötnek. Ennek érdekében a munkáltatók egyéni vállalkozói igazolvány kiváltására kényszerítik munkavállalóikat és csak ennek birtokában foglalkoztatják őket, hacsak a foglalkoztatás nem feketemunka jellegű. Ma már nemcsak a háziipari bedolgozói jogviszony vagy az üzem- karbantartói és a vállalati gépkocsi-vezetői jogviszony ilyen jellegű. Így foglalkoztatják - ügyvédi igazolványt kiváltva - az egyes vállalatok a csak az ő jogi ügyeikkel foglalkozó, korábban munkaviszonyban állt jogtanácsost, a biztosítóintézetek szintén azelőtt munkaviszonyban dolgozó üzletkötőiket, az őrző-védő kft.-k pedig - amelyek az egyes intézmények őrzését vállalkozási jogviszony keretében végzik - az embereiket munkaviszony helyett egymást három műszakban váltó, kötött 8 órás "alvállalkozói" szerződéssel alkalmazzák. A minimálbér utóbbi öt évben történt többszöri, jelentős mértékű emelésének kijátszásaként pedig a munkavállalók az üzemi munkahelyeken is csak a munkaidő egy részében - általában felében - dolgoznak munkaviszonyban, aztán átváltanak és ugyanazt a munkát vállalkozási jogviszonyban folytatják. A munkaviszonyt palástoló, színlelt tartós vállalkozási vagy megbízási szerződések elszaporodásának okai a következők: a) a munkáltatók a munkavállalóval fizettetik meg a munkáltatót terhelő társadalombiztosítási járuléknak a munkáltatót terhelő részét is, b) a munkáltató mentesülni tud a túlmunkavégzést korlátozó előírások alól és a rendkívüli munkavégzés után az Mt. alapján fizetendő túlmunkavégzés után járó pótlékok alól, c) a fizetett szabadságra vonatkozó előírások nem kötik, d) végezetül pedig ki tudja játszani a minimálbér-fizetésre vonatkozó szabályokat. A kényszervállalkozások nagyméretű elterjedésében a bírói gyakorlat is hibás, tekintettel arra, hogy hosszú időn át a munkaügyi bíróságok több tanácsa a szerződés elnevezése, nem pedig a tartalma alapján ítélte meg a munkavégzéssel kapcsolatos jogviszony jellegét. Egy 1996-ban hozott eseti állásfoglalásában mondta ki a Legfelsőbb Bíróság, hogy munkaszerződésnek kell tekinteni azt a vállalkozási szerződést, amely azért köttetett így, hogy a munkát adó ezáltal mentesülhessen a túlmunkapótlék és a fizetett szabadság kötelező kiadása alól. Csak az utóbbi négy évben vált következetessé a munkaügyi bíróságok gyakorlata, amikor az Orbán-kormány második minimálbér-emelése után a munkáltatók bevezették a foglalkoztatási idő már említett megfelezését a munka- és a vállalkozási viszony között. A munkaügyi felügyelőségek a munkavégzésnek ezt a részét - igen helyesen - álvállalkozásnak minősítve megbírságolták az ilyen módon eljárt munkáltatókat. A munkáltatók túlnyomó része a munkaügyi bíróság előtt keresettel élt e határozatokkal szemben, de most már következetesen elutasításra kerültek, megállapítva, hogy a részidőre kötött vállalkozási szerződések tartalmukat tekintve ál-vállalkozási szerződéssel leplezett olyan munkaszerződések, amelyek részben a bérezési, részben pedig a munkaidő-korlátozási előírások kijátszását célozzák. A munkaügyi ítélkezési gyakorlat tehát törvényi analógiát alkalmazva felhasználta a Ptk. 207. §-ának (4) bekezdésébe foglalt rendelkezést, amely kimondja, hogy a színlelt szerződést az általa palástolt szerződés szerint kell elbírálni. A Munka Törvénykönyvének második jogharmonizációs módosítását jelentő 2000. évi XX. tv. 6. §-a a tételes jogi szabályozás szintjére emelte e gyakorlatot, kimondva, hogy a munkavégzéssel összefüggő szerződés kiválasztásánál a munkáltató figyelembe veheti a saját érdekeit, de a munkavállaló jogos érdekeit nem hagyhatja figyelmen kívül, és érdekeit lesöpörve, vele szemben rosszhiszeműen, valamint helyzetével visszaélve nem járhat el. Amennyiben pedig a munkavállaló ilyen magatartás tanúsítása miatt keresettel fordul a munkaügyi bírósághoz, a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a szerződés megkötésekor nem járt el "csalárd módon", kihasználva a munkavállaló szorult helyzetét. Gyengíti az Mt. ezen szakaszai érvényre juttatásának a lehetőségeit az egyéni kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII. tv. E törvény értelmében önálló kereskedelmi ügynök az, aki díjazás ellenében állandó jellegű megbízás alapján áruk adásvételét vagy árukra vonatkozó más szerződést közvetít, ide értve azt az esetet is, ha akár a saját, vagy akár a megbízó nevében szerződéskötésre is jogosult. E törvény értelmében önálló kereskedelmi ügynöknek minősül, aki nem munkaviszony alapján végez kereskedelmi ügynöki tevékenységet. A kereskedelmi ügynöki szerződés az EU-tagállamokban általában szabad szolgálati szerződésnek minősül. Nálunk e törvény alapján a vállalkozási, illetve a megbízási szerződésnek egy speciális nevesített formája, amely végső soron minősülhetne alkuszi szerződésnek is. A kereskedelmi ügynöki megbízás terjedelme két területre terjed ki. Úgymint: a) teljesítés elfogadására, azaz vételár átvételére; b) harmadik félnek a kereskedelmi ügynökhöz intézett, szerződéskötésre irányuló nyilatkozatának az elfogadására, amely harmadik féllel szemben csak akkor nem hatályos, ha az ez irányú korlátozást a harmadik féllel megfelelő módon közölték. A törvény meghatározza a kereskedelmi ügynök és a megbízó kötelezettségeit egyaránt. A kereskedelmi ügynök kötelezettségei a következő pontokba foglalhatók össze: a) a kereskedelmi ügynök a teljesítés érdekében az adott helyzetben általában elvárható gondossággal, a megbízó érdekei és utasításai szerint köteles eljárni, b) köteles tájékoztatni a harmadik felet képviseleti jogköre terjedelméről; c) a harmadik féllel szerződést megkötni akkor köteles, ha a kereskedelmi ügynöki szerződés így rendelkezik; d) a kereskedelmi ügynök a tevékenységéről, a közvetített szerződésekről, a szerződések állásáról, valamint a piaci helyzet alakulásáról szükség szerint, ha a helyzet úgy kívánja, haladéktalanul köteles a megbízó céget tájékoztatni; e) a kereskedelmi ügynök az ügynöki szerződés megkötése előtt köteles a megbízóját arról tájékoztatni, ha más megbízóval kötött szerződés alapján hasonló tárgyú kereskedelmi ügynöki tevékenységet végez; f) a kereskedelmi ügynök a kereskedelmi ügynöki szerződés időtartama alatt csak a megbízó írásbeli hozzájárulásával köthet más megbízóval hasonló szerződést. A megbízó kötelezettségei: a) a kereskedelmi ügynöki tevékenységért díjat köteles fizetni; b) a kereskedelmi ügynöknek a szerződés teljesítéséhez a szükséges tájékoztatásokat megadni; c) a kereskedelmi ügynököt kellő időben értesíteni arról, ha lényegesen kisebb mennyiségben szándékozik szerződéseket kötni annál, amit a kereskedelmi ügynök ésszerűen feltételezett; d) végezetül a kereskedelmi ügynöknek átadott dolgok vonatkozásában a kárveszélyt viseli. A kereskedelmi ügynök díjazása az erre vonatkozó megállapodás, ennek hiányában a valamennyi körülmény figyelembevételével kialakult piaci szokás szerint alakul. A kereskedelmi ügynök díjazása kialakítható jutalék formájában is. Ezen kívül készkiadásainak és általános kiadásainak a megtérítését is igényelheti megbízójától. A kereskedelmi ügynök a harmadik szerződő féltől díjazást csak abban az esetben fogadhat le, ha a megbízó ehhez hozzájárult. A jutalékról a törvény 9-13. §-ai szólnak. E szakaszok értelmében a kereskedelmi ügynök jutalékra akkor jogosult, ha: a) a szerződést az ő tevékenysége eredményeként kötötték meg; b) a szerződést az általa korábban azonos jellegű ügylethez félként megnyert személlyel kötötték meg; c) kizárólagos közvetítői joggal rendelkezés esetén az olyan szerződés után, amelyet a megbízó a szerződés hatálya alá eső időszakban a közreműködése nélkül közvetlenül kötött a kizárólagossági jogával érintett földrajzi területhez vagy személyi körhöz tartozó féllel. A megbízó csak akkor jogosult a jutalék kifizetésének a megtagadására, ha az a korábban azonos jogkörben megbízott kereskedelmi ügynököt illeti meg, de csak akkor, ha a korábbi kereskedelmi ügynöki szerződés létéről a megbízó a kereskedelmi ügynököt a szerződés megkötéséről tájékoztatta. A szerződésben kikötött jutalékra a szerződés megszűnése után kötött szerződés alapján a kereskedelmi ügynök akkor jogosult, ha: a) a harmadik személy szerződés megkötésére irányuló ajánlata a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnése előtt a megbízóhoz vagy a kereskedelmi ügynökhöz megérkezett; b) vagy a szerződéskötés túlnyomórészt a kereskedelmi ügynöki szerződés tartama alatt kifejtett tevékenységre vezethető vissza. Ha a szerződés megkötése az azonos tevékenységi területen megbízott, időben egymást követő kereskedelmi ügynökök tevékenységének közös eredménye, a jutalékot arányosan kell a közreműködők között megosztani. A felek ezen kívül kétféle speciális jutalékban is megállapodhatnak, melyek egyike az ún. "inkasszójutalék", míg a másik a "del credere jutalék". Az inkasszójutalék a kereskedelmi ügynököt az általa beszedett pénzeszközök után illeti meg, míg del credere a jutalék akkor, ha a kereskedelmi ügynök felelősséget vállal a megbízóval szemben a harmadik szerződő fél szerződésből folyó kötelezettségei teljesítéséért. A jutalék akkor válik esedékessé, amikor: a) a harmadik féllel a szerződés létrejött, és a megbízó teljesítette azt; b) vagy a harmadik féllel a szerződés létrejött és a harmadik fél teljesítette azt; c) a "del credere" jutalék a szerződés megkötésével válik esedékessé. A jutalék kifizetése azonban kockázatterhes. Nem illeti meg jutalék a kereskedelmi ügynököt, ha a harmadik féllel kötött szerződés teljesítésére olyan okból nem kerül sor, amiért a megbízó nem felelős. Ha a kereskedelmi ügynök jutalékra nem jogosult vagy arra a jogát elveszíti, köteles a már felvett jutalékot a megbízónak visszafizetni. A jutalék visszafizetésének ez a szabálya okozza a legtöbb problémát, nem is annyira az árukkal összefüggő kereskedelmi ügynöki szerződések esetében, hanem a biztosítási üzletkötők esetében. A legtöbb biztosítótársaság - néhány kivételével - az üzletkötőket csak formálisan szerződteti tartós megbízási, illetve vállalkozási jogviszonyban, a valóságban teljesen "szolgai" szolgálati szerződéssel alkalmazza őket, és a jutalékot akkor is visszafizetteti velük, ha a velük biztosítási szerződést megkötő biztosított huzamosabb idő után mondja fel a szerződést. Tudomásunk van róla, hogy a társaságtól használatra megkapott "laptop", valamint mobiltelefon után bérleti díjat kell fizetniük, ezenkívül pedig vasár- és ünnepnapokon, valamint munkanapokon egész napos ügyeletre rendelik be őket anélkül, hogy rendkívüli munkavégzésért járó pótlékot fizetnének a részükre. Csak elvétve található olyan biztosítótársaság, amely üzletkötőinek felajánlja a választási lehetőséget a munkaviszonyban vagy az önálló kereskedelmi ügynöki viszonyban történő ügynöki tevékenység folytatása között. Ráadásul meg kell jegyezni, hogy a törvény 1. §-a alapján csak nagyon erőltetett módon lehet a biztosítási üzletkötői tevékenységet az önálló kereskedelmi ügynöki tevékenység körébe vonni. Itt ui. nem kereskedelmi, hanem másmilyen üzletkötői tevékenységről van szó. A kereskedelmi ügynöki szerződés időtartama határozott és határozatlan időre egyaránt szólhat. Ha a határozott időre kötött szerződés a lejáratot követően tovább folytatódik, határozatlan idejűvé alakul át. Ez a szabály a határozott idejű munkaviszony határozatlanná válásához hasonlít. Ugyanakkor a szerződés felmondásának a szabályai rendkívüli módon hasonlítanak a német BGB szabad szolgálati szerződésének felmondási szabályaihoz. A határozatlan idejű szerződést ui. bármelyik fél felmondhatja, a felmondási idő azonban a teljesített "szolgálattal" arányosan nő. Az első évben 1 hónap, a második évben kettő, míg a harmadik évben három hónap. A felek azonban ettől eltérő felmondási időben a diszpozitivitás alapján megállapodhatnak. (16. §) A felmondást megindokolni csak annyiban kell, hogy megállapítható legyen az ún. "kiegyenlítéshez való jog". A kiegyenlítés értelmében a kereskedelmi ügynök a megbízótól a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnése esetében akkor igényelhet meghatározott összeget, ha a kereskedelmi ügynök: a) a megbízó számára új ügyfeleket szerzett; b) a szerződés megszűnése következtében olyan jutalékhoz való joggal bír, amely a kereskedelmi ügynököt a szerződés hatályban maradása esetén az általa szerzett ügyfelekkel a jövőben a létrejövő szerződés után megilletné. A kiegyenlítés tehát részben egy szolgáltatásból eredő haszon bizonyos utódíjazását jelenti, részben pedig a kötbérhez hasonló kártérítési átalány. Ez megmutatkozik abban, hogy a kereskedelmi ügynök kártérítési igénnyel is felléphet, többletkárát azonban neki kell bizonyítania. Minthogy a kereskedelmi ügynök a megbízó cég viszonylatában a munkavállalóhoz hasonlóan gyengébb, illetve kiszolgáltatottabb fél, a törvény 20. §-a kimondja, hogy a felek a szerződés megszűnése előtt nem köthetnek olyan megállapodást, amely a kereskedelmi ügynök hátrányára tér el. Ugyanakkor a kereskedelmi ügynöki szerződés megszűnése utáni időre konkurenciakizárási szerződéssel a kereskedelmi ügynököt hasonló tevékenységében korlátozhatja az Mt. 3. § 4. bekezdése által szabályozott versenykizárási megállapodáshoz hasonló jelleggel. Erre is, mint ahogy a kereskedelmi ügynöki szerződésből fakadó más jogkövetkezmények elbírálására is, a Ptk. előírásai az irányadóak. Összegzésképpen az önálló kereskedelmi szerződésről elmondható, hogy dogmatikailag a vállalkozási-megbízási szerződés egyik formájaként kezelhető, ugyanakkor felfogható a szabad szolgálat egyik formájaként is. Ennek megfelelően az önálló kereskedelmi ügynöki szerződést az új Ptk.-ba "sui generis" szerződési típusként is be lehet illeszteni mint kereskedelmi jogi ügyletet. Ugyanakkor, ha szétnézünk az Európai Gazdasági Térség államaiban, a jogrendszerek túlnyomó része a kereskedelmi utazó és az üzletkötő jogviszonyát, ha csak egy céghez és tartós jelleggel kötődik, azt szabad szolgálati szerződésnek minősíti. (4/a) Megítélésünk szerint ez amellett szólna, hogy az új magyar Ptk.-ban az egyes szerződéseket tartalmazó részben főtípusként a szolgálati szerződést két altípus megjelölésével kellene keretjellegűen szabályozni, aminek egyik típusa a munkaszerződés, míg másik típusa a szabad szolgálati szerződés lenne. Ha pedig az önálló kereskedelmi ügynöki szerződést is magába foglaló, egy megbízóhoz vagy megrendelőhöz kötődő tartós vállalkozási, megbízási szerződés "sui generis" ügyletként kerülne be a Ptk.-ba - akkor is, ha a szabad szolgálati szerződés egyik alfajaként történne ez -, mindenképpen helyes lenne a már bemutatott német vagy francia megoldás mintájára kimondani: a kardinális kérdésekben a jogkövetkezmények levonásánál a munkajog szabályait értelemszerűen alkalmazni kell. Ide értve a munkaidőt, a pihenőidőt, a munkadíjazást, a jogviszony-megszüntetést (felmondási idő, végkielégítés), sőt az üzemi tanácsban való aktív és passzív közreműködés lehetőségét is. Minderről bővebben szólok a Cég és Jog 2003/1. számában (A munkaviszonyt palástoló kényszervállalkozások, 8-9. o.), ahol bemutatom a német és a francia megoldást. A német bírói gyakorlat a tartósan egy cégnek dolgozó önfoglalkoztatóra minden tekintetben a munkajog előírásait terjeszti ki, míg a francia jog egyes önfoglalkoztatási módozatokra kiterjeszti az egész Code du Travail-t (Mt.-t), míg másokra csak a leglényegesebb szabályait (munkabér, munkaidő, szabadság). Hasonlóként kellene rendezni az önfoglalkoztatást Magyarországon is, akár önálló törvény meghozásával, akár az Mt. kiegészítésével. Visszatérve ismét a kényszervállalkozási, -megbízási szerződésekre, a tőkeerős külföldi biztosító cégek üzletkötőinek egyéni kereskedelmi ügynöki szerződéseivel valószínű, hogy sem a bírói gyakorlat, sem pedig a munkaügyi felügyelet nem fog tudni eredményesen fellépni, mivelhogy "ex lege" szabályozott "sui generis" szerződésről van szó. Ez azonban inkább gazdaságpolitikai és nem jogi kérdés. Jogi alapon ugyanis felvethető, hogy a biztosítási ügynöki tevékenység nem kereskedelmi ügynöki tevékenység, és így nem terjed ki rá a 2000. évi CXVII. törvény hatálya. Ezt támasztja alá az egyéni kereskedelmi képviselők státusszabályozásának a tagállamok közötti koordinációjáról szóló, általunk is átvett 86/653. sz. EGK-irányelv, amely a kereskedelmi képviselői tevékenységet teljesen a kereskedelmi ügyletekre szűkíti le. Ezen kívül - ahogy több biztosító ügynökeitől hallottam - a külföldi biztosítóintézetek őket teljesen "függő munkában", szoros utasítás és ellenőrzés mellett alkalmazzák, lényegében munkaviszony-tartalommal. Korrekt módon jár el viszont például az OTP Garancia Biztosító, amely a felvételkor az üzletkötőtől megkérdezi, hogy önálló kereskedelmi ügynökként vagy munkaviszonyban kívánja-e üzletkötői tevékenységét ellátni. Márk Edinának a Magyar Hírlap ez évi május 23-i számában a kényszervállalkozásokról írt cikkéből azonban az tűnik ki, hogy az álvállalkozások következetes munkaügyi bírságolása csak a tb-járulékfizetésre, a bérezésre, a munkaidőre, a pihenőidőre és a szabadságra vonatkozó szabályok kijátszására indul csak be. Jogellenes és a munkavállalókkal szembeni visszaélő volta miatt a korábban megkötött, de ma is fennálló ilyen vállalkozási szerződések bírságolása a munkaügyi felügyelőségek részéről jogos. A cikkből azonban kicseng az is, hogy az APEH bírságkivetésre, valamint a munkáltató részéről be nem fizetett társadalombiztosítási járulékrész végrehajtására készül. Az adóhatóság részéről azonban mindkét törekvés jogalapot nélkülöz, minthogy az adó befolyt hozzá. Ebből a szempontból az viszont érdektelen, hogy kitől. Az APEH ilyen eljárása csak feketemunka-végzés, azaz bejelentés nélküli foglalkoztatás esetén bír jogalappal. A jelen esetben ez nem áll fenn. A dolgozó viszont, akit munkaszerződés helyett ál (kényszer)-vállalkozási szerződéssel alkalmaztak, álláspontom szerint jogalappal követelheti a 3 éves munkajogi elévülési időn belül 3 évre visszamenőleg az általa kifizetett, de a munkáltatót terhelő társadalombiztosítási járulékrészt. Dr. Prugberger Tamás egyetemi tanár