Öt pontban vázolta fel a kormány terveit 25. évértékelőjében Orbán Viktor. A miniszterelnök szerint elsők között kell meglátni a világrend változását, gyorsan alkalmazkodni a megváltozott helyzetekhez és továbbra is ki kell mardni a szankciós és háborús politikából. A gyermekvédelem teljeskörű reformját jelentette be, Orbán Viktor úgy fogalmazott, törvényi szinten kell kiegészíteni azt az alkotmánytól a miniszteri rendeletekig. A kormányfő szót ejtett Novák Katalinról is, mint mondta, távozása bár helyes, de nagy veszteség az ország számára.

A miniszterelnök évértékelője után elemzőkkel vettük górcső alá Orbán Viktor kijelentéseit  az  economx.hu YouTube csatornáján. Vendégeink Petschnig Mária Zita és Sebestyén Géza voltak.

Nem csak a hazai politikai szintéren merültek fel problémák, hanem az európai hadseregeknél is. Utóbbi esetén a létszámhiány okozza a legnagyobb gondot. Oroszország ukrajnai inváziója többek között arra késztette az európai országokat, hogy növeljék katonai kiadásaikat és erősítsék meg a védelmi rendszereiket, miközben igyekeznek gátat szabni haderőik létszámcsökkenésének is. Ez pedig, mint a mellékelt ábra mutatja, egyáltalán nem egyszerű feladat: többel között azért, mert a fiatalok nem jelentkeznek katonának.

De miért küzdenek az európai országok a katonák toborzásával?

1. A fiatalok értékrendje megváltozott

Bove professzor szerint az utóbbi években egyre nagyobb ideológiai távolság alakult ki a táradalom egésze és a katonai erők között. A közelmúltban végzett felmérések szerint a fiatal civilek túlnyomórészt ellenzik a háborúkat, a hadseregre fordított kiadások növelését és a külföldi katonai műveleteket; emellett individualistábbak és kevésbé hazafias attitűddel bírnak, mint azok, akik a hadseregben szolgálnak.

Továbbá a hadseregek és azok működése a fiatalok többsége számára „láthatatlan”, és nem is ismernek olyanokat, akik a honvédelemben dolgoznak.

2. Nem vonzó a honvédelmi fizetés

A fegyveres erők kínálta fizetések és juttatások kevésbé versenyképesek a piac kínálta anyagi lehetőségekkel szemben európai összesítésben – jelölte meg újabb okként a politológus.

Arról nem is beszélve, hogy a katonai, honvédelmi pálya számos áldozattal jár a fizetésért cserébe, mint például az állandó áthelyezések, a külföldi munka, és maga az eshetőség is, hogy munka közben életüket is veszíthetik azok, akik a seregben szolgálnak.

3. A demográfiai hanyatlás

Az európai fegyveres erők már csak azért is is nehezen találnak potenciális jelentkezőket, mert általánosságban öregszik el Európa lakossága.

Újra magyar kedvenc ez az olcsó tengerpart

A turizmus közben kezd újra magára találni. Jövő héten nyit a legnagyobb turisztikai seregszemle az Utazás+ kiállítás, amelynek idén a külföldi díszvendége Bulgária lesz, a belföldi díszvendége pedig Gyula és Békés vármegye, hangzott el az esemény beharangozó sajtótájékoztatóján. Az Utazás+ kiállítással egy időben Boat Show, E-bike Test &Show és Karaván Szalon is lesz. A kiállítás a vitorlázás népszerűsítését is zászlajára tűzte.

Az utazás kiállítás idén megújul, interaktív programokkal egészül ki, a turisztikai kiállítás újabb élmény- és inspirációszerzési lehetőséget biztosít, erre utal a kiállítás új neve is, mondta Tihanyi Klára, a Hungexpo stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója.

koronavírus-járvány időszakában lett bolgár nagykövet Magyarországon Hriszto Polendakov. Aki a sajtótájékoztatón elmondta, hogy amikor elkezdett ismerkedni Budapesttel, rengeteg olyan emberrel találkozott, akinek bolgárok a szülei.

A nagykövet azt mondta: a 70-es évek végén a 80-as évek elején a 375 kilométer hosszú bolgár tengerpart nagyon népszerű volt a magyarok körében. Sok magyar turista választotta a Fekete-tenger partját és ott ismerkedett meg a bolgár párjával, akivel gyermeket vállaltak. A nagykövet abban bízik, hogy idén nyáron is sok magyar választja majd Neszebárt, Burgaszt vagy más bolgár tengerparti várost.

A nagykövet a turisztikai adatokkal kapcsolatban megjegyezte, tavaly már 35 százalékkal több magyar ment nyaralni a Fekete-tenger partjára, mint egy évvel korábban.

Több mint 70 strand, számos öböl és a hegyvidéki és tengeri éghajlat is várja a turistákat. Bulgária az európai turisták felkapott desztinációja.

Elaltat a mosogatógép

Mikor hazaértünk az utazásról, meg fogunk lepődni, ha bedobjuk a tányérokat a mosogatógépbe, hogy milyen eredményeket hozott a róluk szóló gigantikus teszt. A Tudatos Vásárlók Egyesülete 16 márka 170 termékéről osztott meg részletes információkat. Az aprólékos elemzésből kiderül, hogy vásárlás előtt érdemes utánajárni a szóba jöhető mosogatógépek

  • tisztítási és szárítási hatékonyságának,
  • energia- és vízfogyasztásának,
  • a termékek használhatóságával kapcsolatos fontosabb tudnivalóknak,
  • ha jellemzően éjszaka kapcsolnánk be, akkor az sem mindegy, hogy mennyire zajosak működés közben, és tudunk-e mellettük zavartalanul aludni.

Már csak azért is fontos ez, hogy nehogy álmatlanságunkban a Facebookon posztolgassunk. Thaiföldön egy bíróság 18 év börtönbüntetésre ítélt egy férfit, mert „felségsértő” bejegyzéseket tett közzé a közösségi médiában. A Thai Ügyvédek az Emberi Jogért (TLHR) nevű civilszervezet közlése szerint a férfit kezdetben 36 év szabadságvesztésre akarták ítélni, de miután beismerte bűnösségét és együttműködött a hatóságokkal, büntetését 18 évre mérsékelték.

     A most 51 éves férfi korábban Bangkok külvárosában, Minburi egyik gyárában dolgozott biztonsági őrként, tavaly márciusban tartóztatták le. A férfi 2021 márciusa és novembere között tucatnyi, a thai uralkodót és a királyi család más tagjait bíráló bejegyzéseket és képeket tett közzé a Facebookon. 
     Pusztító járvány terjed Olaszországban, kitört a pánik 

Az olasz egészségügyi minisztérium kiemelt ellenőrzést rendelt el a repülőtereken a dengue-láz terjedésében érintett országokból érkező személyek és áruk esetében – közölte a tárca szerdán. A minisztérium elrendelte az elsősorban Brazíliából és Argentínából, valamint más érintett országokból érkező repülőgépek alapos fertőtlenítését.

     
A légikikötők figyelmeztetést kaptak arra, hogy készüljenek fel az esetleges rendkívüli egészségügyi helyzetekre. A római nemzetközi repülőtéren már hónapok óta nagy méretű táblákkal hívják fel az utasok figyelmét a megelőzésre, valamint arra, mit kell tenniük, ha a betegség tüneteit veszik észre magukon.

Az egészségügyi tárca döntése az összes nemzetközi határátkelőre vonatkozik, köztük a nagyobb olaszországi kikötőkre is. A tervek között szerepel az Olaszországból Brazíliába induló vagy onnan visszatérő utasok figyelmeztetése okostelefonos üzenetekkel. A dengue-láz vírusát szúnyogok terjesztik. A trópusi és szubtrópusi országokban a malária után a szúnyog által terjesztett második leggyakoribb fertőzésnek számít.

  Zuhan a piac, nincs megállás 

A német jelzálogbankok szövetségének kutatóintézete, a VDPResearch adatai szerint az október decemberi időszakban éves szinten 7,2, negyedéves szinten pedig 2,2 százalékkal estek vissza az ingatlanárak az európai unió legnagyobb gazdaságában.

A zuhanásban a kereskedelmi ingatlanok játszották a vezető szerepet, ezen belül is az irodapiac mutatta a legaggasztóbb fejleményeket. Az irodák ára átlagosan 13,3 százalékkal lett alacsonyabb egy év leforgása alatt, az utolsó három hónapban a csökkenés mértéke elérte az 5,2 százalékot. A kereskedelmi ingatlanok áresésének éves mértéke 12,1 százalékra rúgott a szövetség adatai szerint. Ők egyébként ingatlanpiaci árindexük számításának kezdete 2013 óta nem láttak még ilyen mértékű visszaesést.

Kép: Economx

Az áresés egyébként egyenes következménye az elmúlt két év fejleményeinek. A német gazdaság recesszió közeli állapotba süllyedt, ráadásul az Európai Központi Bank infláció elleni küzdelme során végrehajtott kamatemelései a finanszírozás drágulásával hüvelykujj szabály szerint is lefelé nyomják az árakat.

Erre rátesz egy lapáttal, hogy az irodapiacon rettenetesen nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy a vállalatok milyen arányban kényszerítik a járvány elmúltával teljes idős irodai munkavégzésre alkalmazottaikat. Bár sokan reménykednek benne, trendfordulóra egyelőre nincs kilátás - mutatott rá Jens Tolckmitt a VDP ügyvezető igazgatója Bloombergnek adott nyilatkozatában.

Szerkesztőink ajánlatait olvashatták – iratkozzanak fel hírleveleünkre (nem járnak rosszul), vagy tekintsék meg az Economx további híreit, hallgassák/nézzék podcastjainket, olvassák a blogokat,  kommenteljenek a social-felületeinken.