A republikánus elnökjelölt nagy megtiszteltetésnek nevezte, hogy sok magyar hazafihoz intézhet beszédet, „akik büszkén vívják harcukat a nyugati civilizáció megmentéséért folytatott küzdelem frontvonalában”. A tavalyinál kurtább, 90 másodperces videóban Donald Trump arról beszélt, hogy egy „epikus küzdelem zajlik országaink felszabadításáért, ugyanis bizonyos fenyegető erők el akarják venni a kultúránkat, a szuverenitásunkat és az életmódunkat”.

Az egykori elnök büszke arra, hogy elnökként együtt dolgozhatott Orbán Viktorral, akit nagyszerű embernek tart. Meglátása szerint saját maga és a magyar kormányfő is sikeresen vette fel a harcot az illegális bevándorlással szemben, emellett pedig munkahelyeket teremtettek, és megvédték országaik kultúráját, beleértve a keresztény és zsidó értékeket.

Együtt küzdünk egy gigászi harcban, hogy felszabadítsuk nemzeteinket azon gonosz erők uralma alól, akik tönkre akarnak tenni minket

– mondta a videóban Donald Trump, aki alig várja már, hogy ismét szorosan együttműködhessen Orbán Viktorral miután letette az esküjét.

A volt elnök szerint  „a konzervatívok győzni fognak abban a harcban, amelyet azért vívnak, hogy megmentsék a civilizációt a kommunistáktól, a marxistáktól és fasisztáktól”. A CPAC Hungaryt szervező Alapjogokért Központ tavalyelőtt személyesen is meghívta Donald Trumpot, aki azonban nem élt a lehetőséggel. A republikánus politikus az előző két alkalommal is videóüzenetet küldött a konferenciára, amikor is a szocializmust és a kommunizmust nevezte a két legnagyobb veszedelemnek.

Orbán Viktor nem jelent meg

Kihagyta a pénteki rádióinterjút Orbán Viktor a Kossuth Rádióban. Ebben egyébként nincsen semmi különös, volt már rá példa, hogy egyéb elfoglaltságai miatt nem ment be a közmédia stúdiójába a miniszterelnök. Orbán Viktor csütörtökön a világ konzervatív erőinek seregszemléjén, a CPAC-en mondott beszédet. Mint mondta, Magyarországnak ma híre van a nemzetközi politikában, ami szokatlan az ország méreteit figyelembe véve. Miközben egész Európát elöntötte a progresszív liberális óceán, itt maradt egy konzervatív sziget – fogalmazott a miniszterelnök.