Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere is beállt a napokban az ukrán hadsereg farkast kiáltó főparancsnoka, Valerij Zaluzsnij mellé. Az ukrán katonai vezető még novemberben beszélt arról a The Economistnak, hogy

a háború zsákutcába jutott, így egy évekig is elhúzódó pozícióharcot kockáztatnak.

Klicsko most a 20 Minuten svájci lapnap adott interjújában jelentette ki, hogy jogosnak tartja Zaluzsnij felvetését. „Az emberek időnként nem akarják hallani az igazságot. Ő elmagyarázta, hogy mi a helyzet egy olyan területen, ami az ő felelősségi köre. Természetesen lebeghetünk eufóriában, és hazudhatunk a saját népünknek, valamint a partnereinknek, de nem tehetjük örökké ezt” – fogalmazott.

A szakértő is úgy látja, hogy az ukrán fronton patthelyzet alakult ki. Szerinte erre már korábban is lehetett számítani, nem voltak ugyanis adottak az ukrán célok eléréséhez az ahhoz szükséges eszközök.

Az már az ukrán offenzíva megindítása után látszott, hogy jelentős áttörés ebből nem lesz. Még a feltételek sem voltak adottak hozzá. A modern hadseregek úgy épülnek fel, mint egy szimfonikus zenekar, ahol mindegyik hangszernek megvan a maga szerepe. Abban az esetben viszont ha csak a karmester, a vonósok és a fafúvósok vannak jelen, abból nem áll össze a szimfonikus zenekar, legfeljebb egy kamarakoncert. Ahhoz az egybehangoltan működő hadsereghez képest, amely képes lenne jelentős sikereket elérni, az ukrán fegyveres erőkben jelentős hiányok mutatkoztak már a kezdetekkor is. Innentől kezdve borítékolható volt, hogy – az orosz oldalon előforduló esetleges nagyobb összeomlás híján – az ukrán támadást nem koronázhatja siker

– nyilatkozta az Economxnak Somkuti Bálint, az MCC Geopolitikai Műhelyének kutatója.

Korábban egyébként Tálas Péter, az NKE EJKK Stratégiai Védelmi Kutatóintézet vezetője is arról beszélt lapunknak, hogy „az ukrán ellentámadás sokkal nehézkesebben zajlik, mint amire eredetileg számítottak”. Hozzátette, arra is fel kell készülnie az ukrán országvezetésnek, hogy a továbbiakban csonka országban kell élniük, és egyáltalán nem sikerül visszaszerezni az oroszoktól a megszállt területeket.

Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere egy dróntámadásban megsérült többszintes lakóépület előtt 2023. május 30-án
Vitalij Klicsko, Kijev polgármestere egy dróntámadásban megsérült többszintes lakóépület előtt 2023. május 30-án
Kép: AFP / Genya Savilov

De mi hiányzik az ukrán fegyverarzenálból?

Somkuti Bálint szerint Ukrajnának alapvetően három dolog hiányzik ahhoz, hogy sikeres támadást tudjon végrehajtani:

  • műszaki harci eszközök, például aknatelepítő és -mentesítő berendezések;
  • tüzérségi eszközök, és az ehhez tartozó lőszerek, harckocsik; valamint
  • légierő.

Az ukrán helyzetet súlyosbítja, hogy miközben ők ezekkel nem rendelkeznek, a másik oldalon ezek megvannak.

„Tavaly szeptemberben indult meg az orosz mozgósítás, ekkor még az élő erő nagyon hiányzott az orosz hadseregből. Amikor azonban pótolták, erőegyensúly alakult ki a háborús felek között. Ahhoz, hogy az ukrán ellentámadás sikerrel záruljon, a katonai tapasztalatok szerint legalább három az egyhez arányú erőfölényre lett volna szükségük” – magyarázta a szakértő.

Zelenszkij hárít

Volodimir Zelenszkij ukrán államfő határozottan tagadta, hogy az ukrajnai fronton patthelyzet lenne. Az államfő köréből azóta más magas rangú ukrán vezetők is arról beszéltek, hogy Zaluzsnij kijelentései csak arra jók, hogy felesleges pánikhangulatot keltsenek a nemzetközi partnerek körében.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látható Kijevben 2023. december 6-án
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök látható Kijevben 2023. december 6-án
Kép: AFP

Somkuti Bálint szerint valójában nem is lehetett másféle reakciót várni a főparancsnoki megnyilvánulásra az országvezetés részéről.

Minden modern társadalomban a politika irányítja a fegyveres erőket, és nem fordítva. A politikai vezetés utasítását a hadseregnek végre kell hajtania – függetlenül attól, hogy alkalomadtán a politikai vezetésnek ki kell kérnie a katonai vezetés tanácsát. A politikailag motivált döntések azonban felülírják a katonai észszerűséget

– mondta.

Hozzátette, várakozásai szerint Zaluzsnij és Klicsko kritikus megnyilvánulásainak elsősorban nem is Ukrajnában, hanem Kijev nyugati partnereinek körében lehet következménye, mégpedig társadalmi és politikai. Szerinte ez lehet az a pont, ahol a partnerországok lakossága rádöbben, csekély az esély egy végső ukrán győzelemre, ahogy arra is, hogy a katonai és anyagi támogatások megtérüljenek.

 

 

 

Az USA már nem szívesen nyúl a zsebébe Ukrajna miatt

Ukrajna elveszítheti a háborút, ha az amerikai Kongresszus akár csak elhalasztja a szavazást a további pénzügyi és katonai támogatásról, jelentette ki korábban az ukrán elnöki hivatal vezetője Washingtonban. Bővebben --->