A hálaadás az Amerikai Egyesült Államokban szinte olyan meghitt ünnep, mint a karácsony: a családok összegyűlnek, a nagy ország minden részéből, de még a világ más részéről is hazatérnek, hogy együtt költhessék el a hagyományos, kihagyhatatlan ünnepi pulykát. Ilyenkor nem szoktak keveset enni, sőt, igen nehéz megállni, hogy a sok finomság mellett mértékletességet tanúsítson valaki.

Az év slágergyógyszerei

Idén azonban már jelentkezik egy hatás: az országban nagyon sok a túlsúlyos ember, ezért az először a Nord Nordisk dán cég által kifejlesztett, és ma már mások által is fejlesztés alatt álló étvágycsökkentő, és így a túlsúly leadását elősegítő gyógyszerek iránt nagy a kereslet. Olyannyira, hogy egyelőre új kezeléseket nem is tudnak elkezdeni, mivel a gyártó egyelőre csak azt a mennyiséget tudja garantálni, ami a már kezelés alatt álló páciensek igényét fedi le biztosan.

Így a keresletnek eddig csak kis hányadát tudták lefedni, de már így is több millió emberről van szó, akiknél az ünnepet is meghatározza az új életmód. Ha feltételezzük, hogy a 340 milliós USA-ban nagyjából 50-100 millió kisebb-nagyobb család ünnepli együtt a hálaadást, 1-2 millió lehet, amelyik már érintett egy vagy több családtag által, ami a számok szintjén elhanyagolhatónak tűnik ugyan, de mégis megérzi már az egész ország.

Gazdasági, egészségügyi hatások

Önmagában persze nem olyan nagy dolog az étrenden, illetve a mértékeken módosítani: legfeljebb szokatlan, hogy jóval kevesebb fogy mindenből, mint korábban, így aki bevásárol és elkészíti a vacsorát, igencsak oda kell figyeljen a megváltozott igényekre. Ami igazán érdekes, hogy már az élelmiszerkereskedelmi láncok is megérezték a hatást: idén októberben kismértékben csökkentek már az eladások. Ha mindenki hozzájut majd a gyógyszerhez, aki szeretne, és egyéb problémák sem mellékhatások sem fordulnak elő tömegesen, a gyártók és forgalmazók attól tartanak, hogy komoly visszaesés következik be az élelmiszerek forgalmában.

A folyamat persze önmagában kedvező, hisz a többség ezt követően nagyjából tényleges igényeinek megfelelően táplálkozna, nagyot csökkenne az elhízás, mint népbetegség jelentősége, sokat javulna a lakosság egészségi állapota. A Bloomberg által megszólaltatott páciensek elmondták, hogy nem csak kevesebbet esznek, de nyitottabbak is a zöldségek, gyümölcsök felé a nagyobb kalóriatartalmú ételek helyett, ráadásul jobban is érzik magukat a jóval kisebb, vagy teljesen megszűnt túlsúly okán, és szívesebben mozognak, sétálnak, kirándulnak, vagy végeznek el bármi mást, amit korábban nehezebb volt.

Globális hatás

A gazdaság szintjén persze jelentkezhet egy ideig csökkenésként az élelmiszerfogyasztás visszaesése, de a gazdaság teljes állapotát még javíthatja is a folyamat a sokkal több egészséges ember, kevesebb munkából való kiesés, kevesebb egészségügyi kiadás által. Egy idő után még a világgazdaság szintjén is érezhetővé válhat a hatás: az ENSZ szerint a legszegényebb országokban van még közel 1 milliárd ember, aki nem tud megfelelően táplálkozni, így a fejlett országok visszaeső fogyasztása segíthet ezt a problémát enyhíteni.

Hazai helyzet

Érdekes lehet azon is elgondolkozni, hogy mi várható Magyarországon, ha eljön az időszak, amikor nálunk is tömegesen elérhetővé és megfizethetővé válik a fogyókúrás kezelés. Közismert, hogy nálunk is elég súlyos probléma az elhízás, így nem kevés emberről van szó. Miután idén a magas élelmiszerár infláció miatt esett vissza a fogyasztás, ez önmagában nagy lyukat ütött a költségvetésen, hisz hiányzik az áfabevétel.

Ha tömeges lesz a fogyókúra, előre számíthatóan nagy visszaesés lesz az élelmiszerfogyasztásban.

Ez ugyancsak megjelenik egyszeri, tartós elemként a gazdasági hatások között, igaz, hogy ebben az esetben a háztartások által elkölthető pénzt esetleg más fogyasztási javakra fordíthatják, így nem elsősorban a költségvetési hatás lehet jelentős, hanem az iparágé (élelmiszerfeldolgozás, és kereskedelem).

Nálunk ugyanakkor az előnyös egészségügyi hatás jóval nagyobb lehet arányaiban, mint Amerikában, mivel a lakosság egészségi állapota rosszabb, a várható élettartam rövidebb, és a halált okozó betegségek között nagy arányt képviselnek az olyanok (diabétesz, szív-, és érrendszeri megbetegedések), amelyek összefüggenek a túlsúllyal. A gazdasági hatás így végsősoron pozitív lehet, és akkor még figyelembe se vettük azt a hatást, hogy a túlzott testsúlytól megszabadult emberek mennyivel elégedettebbek lesznek, ami az egész társadalom közérzetén nagyot javíthat.