A reklámköltéseket monitorozó Kantar Media adatai szerint a nyáron 1,066 milliárd forintból valósította meg az ellenzéki politikusokat háborúpártinak beállító kampányát a Civil Összefogás Fórum (illetve a mögötte álló jogi személy, a CÖF–CÖKA) cége, a Kövess minket 2022 Kft. – olvasható a 24.hu cikkében.
Fontos megjegyezni, hogy mindez listaáras költés, azaz az összeg a megvásárolt médiafelületek árlista szerinti értékét jelenti. Ehhez képest a tényleges, nettó érték a mennyiségi és egyéb engedményekkel, valamint ügynökségi jutalékkal csökkentett reklámköltés az, amennyiért a vevő – ez esetben a Békemenetet és több korábbi plakátkampányt szervező, közpénzzel megtámogatott CÖF–CÖKA cége – ténylegesen megvásárolta a reklámhelyeket. A cég ugyanakkor kaphatott kedvezményt például a nagy mennyiség miatt.
A 24.hu piaci forrásai szerint így a nettó költés bizonyára nem érte el az egymilliárd forintot, ám több százmilliós vásárlásról lehetett szó.
Így számolták ki a kampány kiadásait
A Kantar módszertana egyébként az, hogy összesíti, egy-egy hirdető reklámja mely médiafelületen és mikor jelent meg. Ezeknek a megjelenéseknek a listaáraival beszorozva számolják ki, hogy mekkora értékű volt a kampány.
A 24.hu birtokában lévő adatok szerint a CÖF-fel egy címre bejegyzett Kövess minket 2022 Kft. négy részben vásárolt kampányokat a nyáron (a megadott összegek listaárak):
- az Adboard Kft.-nél 130,2 millió forintért,
- a Pannon Plakátnál 7,1 millióért,
- a Publimontnál 408 millióért,
- a Publimont City Lightnál 520,5 millióért.
Mindez összesen 2984 megjelenést tartalmazott: 1735 citylight hirdetést – amelyek jellemzően tömegközlekedési megállókban, bevásárlóközpontokban, benzinkutakon találhatóak, olykor megvilágított, üvegekkel védett hirdetési felületek –, illetve több mint 1200 óriásplakátot.
„Háborúpártiak”
Maga a kampány erre az egyetlen szóra épült, ami alatt azt tüntették fel, hogy „A baloldal belesodorna minket a háborúba.” A hirdetéseken ezúttal Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció árnyékkormányának vezetője, Márki-Zay Péter, volt ellenzéki miniszterelnök-jelölt, hódmezővásárhelyi polgármester, Fekete-Győr András, a Momentum politikusa és Karácsony Gergely főpolgármester sorakozott fel Gyurcsány Ferenc DK-elnök körül.
A Kövess minket 2022 Kft.-nek egyébként az első évében 121 millió forint vesztesége volt, tavaly pedig 177 millió mínusz volt az adózott eredménye.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Hiába a bankok tiltakozása, megduplázzák az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Kiderült a nagy energiatitok: a rezsicsökkentés valójában egy zsákutca
Valami történt: Washingtonba rendelték az ukránokat
Tüntetéshullám kezdődik: lázadnak a diákok a kormány döntése ellen
Megvan a dátum: ekkor utalhatják a 13. és 14. havi nyugdíjat
Megvan, hogy mennyi pénzért lehet hálálkodni
Szijjártó Péter: Nem kapcsolatunk van az unióval, hanem mi magunk is az EU vagyunk