A 15 vezető fegyver- és védelmi eszköz gyártó egy elemzés szerint 2026-ban 52 milliárd dolláros bevételre számít. Ez közel kétszerese a 2021-es összegnek – derül ki a Vertical Research Partners nevű cég elemzéséből, amelyet a Financial Times számára készített.
A várt forgalom felét öt amerikai védelmi cég adja, amelyek összesen 26 milliárd dollár bevétellel számolnak 2026 végére. Az ő esetükben ez a 2021-es szám több mint a duplája.
Ezek a cégek a következők a Lockheed Martin, az RTX, a Northrop Grumman, a Boeing, a General Dynamics és beszállítóik – számolt be az FT alapján az InfoRádió.
Európában a BAE Systems, az ukrán hadseregnél is feltűnt Leopard 2 tankot gyártó Rheinmetall, illetve a svéd Saab jutott új megrendelésekhez, aminek nyomán várhatóan több mint 40 százalékkal ugrik meg összesített bevételük.
Az Egyesült Államokban a megrendelések részben az Ukrajnának adott lőszer és más eszközök pótlása, részben a Kijevnek, Tajvannak és Izraelnek adott katonai segélycsomagok (összértékük 13 milliárd dollár) nyomán futottak be.
Közben a brit kormány 7,6 milliárd font értékű katonai segélyt adott az elmúlt három évben Ukrajnának és szintén fel kell töltenie a készleteit.
Most az a nagy kérdés, mit kezdenek majd a cégek a befolyó összegekkel.
Ez a milliárd dolláros rejtvény: a cégek általában nem szeretnek nagy összegű készpénzen ülni. Felmerült a részvényvisszavásárlás és az osztalékok lehetősége
– mondta a lapnak a Vertical Research elemzője, Robert Stallard.
A nagy védelmi vállalatok már eddig is milliárdokat költöttek részvényeik visszavásárlására – volt, hogy hitelből is. Tavaly voltak az utóbbi öt év során a legaktívabbak ezen a téren. A Lockheed Martin és az RTX például közel 19 milliárd dollár értékű saját részvényt vásárolt. A BAE Sytems most nyáron zárta le 1,5 milliárd fontos visszavásárlási programját és egyből egy újat indított, szintén 1,5 milliárdos értékben.
A következő lépés, amire az elemzők számítanak, az az, hogy a nagy pénzekkel a zsebükben a cégek elkezdenek mások felvásárlásán vagy egyesüléseken gondolkozni.
Az FT ugyanakkor megemlíti: bár egy ideig még magasak lesznek a védelmi kiadások, valószínűleg visszaesnek majd a fegyvergyártási megrendelések, különösen, amikor véget ér az ukrajnai háború.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!