A 70 éves politikus újfent amnesztiát követelt híveinek, akiket a 2023 január 8-i eseményekkel összefüggésben vettek őrizetbe, amikor a korábbi államfő több ezer szimpatizánsa megostromolta a kongresszus, az elnöki palota és a legfelsőbb bíróság fővárosi épületeit. Bolsonaro 2019-2022 között volt Brazília elnöke. „Ami a leginkább fáj nekem, hogy ártatlan embereket látok 17 évig terjedő börtönbüntetésekkel" – mondta a volt elnök a brazíliaivárosi DF Star kórházat elhagyva újságíróknak és ott várakozó híveinek.
„Egyesek azt mondják, hogy az amnesztia megbocsátás, ami történt, az pedig megbocsáthatatlan. Nem volt azonban vérontás, sem lőfegyverek, semmi" – tette hozzá Bolsonaro. Az X-en pedig azt írta: „Megújulva térek haza. Következő kihívásom: csatlakozni a humanitárius amnesztiát követelők békés menetéhez május 7-én, szerdán."
Claudio Birolini sebész szakorvos azt mondta: nem javasolta Bolsonarónak, hogy részt vegyen a meneten a három-négy hetes gyógyulási időszakban, ami lágy étrendet, a tömegek és a fizikai megterhelés kerülését is magában foglalja.
- Jair Bolsonaro.
— Jair M. Bolsonaro (@jairbolsonaro) May 4, 2025
- Saída Hospital DF Star.
- Brasília, 04/Mai 11h Domingo . pic.twitter.com/uK7FgfXizJ
Bolsonaro támogatói egy olyan, széleskörű amnesztiát tartalmazó törvényjavaslat elfogadására törekszenek a kongresszusban, amely akár a volt elnökre is kiterjedhet. A brazil legfelsőbb bíróság március végén jóváhagyta a vádemelést Bolsonaróval szemben állítólagos puccskísérlet miatt. Az ügyészek azzal vádolják, hogy közeli híveivel - köztük miniszterekkel és magas rangú katonatisztekkel – összeesküvést szőtt, hogy a 2022-es választások után is hatalmon maradjon, amelyet a második fordulóban elvesztett nagy riválisával, Luiz Inácio Lula da Silva jelenlegi elnökkel szemben.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban