UPDATE, 21:50:
George Simion, az AUR elnöke a CURS exit pollja szerint 33,1, míg az Avangarde exit pollja szerint 30 százalékkal került az első helyre. Az őt követő második jelölt a CURS exit pollja szerint Crin Antonescu, a jelenlegi kormánykoalíció közös jelöltje, aki a belföldi voksok 22,9 százalékát szerezhette meg. Őt Nicusor Dan független jelölt, Bukarest főpolgármestere követi 20,9 százalékkal.
Az Avangarde exit pollja szerint ellenben a két Európa-párti jelölt fej-fej mellett áll, Antonescu és Dan is a belföldi voksok 23 százalékát kaphatta. Negyedik helyen mindkét közvélemény-kutató intézet szerint Victor Ponta független jelölt, korábbi miniszterelnök állhat, aki a CURS exit pollja szerint a belföldön leadott voksok 14,7 százalékára, az Avangarde szerint 15 százalékára számíthat.
A hétvégén ismét választás előtt állt Románia, mégpedig egy olyan ügyben, amelyben tavaly már döntöttek. Az elnökválasztás első fordulóját rendezték meg ismét, amelyet decemberben eltöröltek. A novemberi első forduló eltörlése bizalmi válságba sodorta a szavazókat, ezért az Economxnak nyilatkozó szakértő szerint nehezen volt prognosztizálható, milyen eredmény születik estére. Az mindenesetre, ha az első és a második fordulót követően a magyarellenességéről ismert George Simion kerülne ki győztesen, okozhatna némi fejtörést a magyar kormánynak.
A 2024 novemberében tartott elnökválasztás első fordulóját a román alkotmánybíróság érvénytelenítette, orosz beavatkozásra utaló bizonyítékok miatt. Ez mély politikai válságot okozott az országban, mivel a választók egy része igazságtalannak érezte a döntést. A megismételt választásokat 2025. május 4-én tartották.
A megismételt választáson 11 jelölt indult. A főbb jelöltek a következők voltak:
- George Simion: A jobboldali AUR párt vezetője, aki a korábbi, oroszbarát jelölt, Călin Georgescu helyére lépett. A közvélemény-kutatások szerint ő volt a legesélyesebb a győzelemre az első fordulóban.
- Crin Antonescu: A jelenlegi, nyugatbarát kormánykoalíció (PSD, PNL, UDMR) által támogatott, centrista jelölt.
- Nicușor Dan: Bukarest jelenlegi, korrupcióellenes platformon induló, független polgármestere.
- Victor Ponta: Volt baloldali miniszterelnök, aki később jobboldali nacionalista nézeteket kezdett képviselni.
A választók számára a legfontosabb kérdések a növekvő élelmiszerárak és az infláció, valamint a korrupció voltak. Bár az áltagbér tavaly odaverte a magyart a falhoz, a román gazdaság évtizedek óta hanyatlik, hajszálnyira vannak a bóvlitól, ez pedig sok fiatal románt külföldre kényszerít a munkakeresés miatt. A lakosság jelentős része szegénységben él, és a közintézményekbe vetett bizalom alacsony, írja az Al Jazeera.

Az AP szerint a részvételi arány vasárnap 14 óráig kb. 28,7% volt. A legtöbb szavazat a külföldön élő románoktól érkezett. A magyarlakta térségekben kisebb volt a részvétel az országos átlagnál, tudósít már az MTI. Mint a délelőtti adatok alapján írták, a legkevesebben Szatmár megyében szavaztak, ott a részvétel 8,3 százalék alatt volt. Kovászna megye volt hátulról a harmadik 8,7 százalékos, Hargita megye pedig hátulról a negyedik 9,6 százalékos részvétellel a délelőtti órákban.
A közvélemény-kutatások George Simion hozták ki az első forduló nyertesének. A második helyért szoros verseny prognosztizáltak Nicușor Dan és Crin Antonescu között.
A választás tétje
- A választás eredménye befolyásolhatja Románia külpolitikáját (különösen az Oroszországhoz és a NATO-hoz való viszonyt), a korrupció elleni harcot és a gazdasági helyzetet. A megválasztott elnök hatásköre a külpolitikára, honvédelemre és nemzetbiztonságra is kiterjed.
- A magyar-román viszony: Külön hangsúlyt kap, hogy ha a magyarellenes nézeteiről ismert George Simion nyerné a választást, az komoly feszültséget okozhat a magyar-román kapcsolatokban.
- A gazdasági helyzet: Románia gazdasági nehézségekkel küzd, magas az infláció és sokan élnek szegénységben, ami a választók egyik fő aggodalma.
- Orosz befolyásolás: Az első forduló érvénytelenítésének hátterében orosz befolyásolási kísérletek álltak.
(ECONOMX)
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Videón a NAV történetének legeredményesebb fogása: több tízmilliárdnyi illegális árura bukkantak

Jön a hétvégi fizetős parkolás

Fennakadt a füge, kiderült, hogy ez a fajta veszélyes mérget tartalmaz

Az árak nyugatiak, a bérek keletiek – gazdasági csapdában Magyarország?

Minden jel arra mutat, hogy külföldi bankokba menekítik a magyarok a devizájukat – valamit tudhatnak

Pár napra lőttek az éjszakai metrózásnak

Jönnek az oktatással meg az egészségüggyel, pedig a lakhatás fogja felrobbantani a magyar társadalmat
Nem semmi, megtriplázta a pénzét, aki év elején ide fektetett be

Itt a nagy tej trükk: még hogy árrésstop!
