Az amerikai külügyminisztérium szóvivője cáfolta, hogy az Egyesült Államok visszalépett volna az ukrajnai béke megteremtése érdekében végzett közvetítő tevékenységtől, ugyanakkor jelezte, hogy ha nincs előrelépés, szerepvállalása megváltozhat a konfliktus lezárásában.
Tammy Bruce a Fox News hírtelevízió America Reports című műsorának nyilatkozva hangsúlyozta, hogy jelenleg az Egyesült Államok közvetítőként működik közre, de amennyiben nincs előrelépés a két fél között, akkor visszaléphet a mediátori szerepből. Emlékeztetett arra, hogy Marco Rubio külügyminiszter ezen a héten is jelezte, napok kérdése, hogy kiderüljön a háborúban álló felek szándéka. A közelmúltbeli orosz lépések kapcsán Marco Rubio szavait idézve azt mondta, hogy Washington nem a szavak, hanem tettek alapján ítéli meg a helyzetet.
Jelenleg a hozzáállásunk változatlan, ugyanakkor, ha nincs előrelépés, akkor változhat a részvállalásunk közvetítőként. De egyelőre még nem vagyunk ott, az erről szóló döntést pedig a külügyminiszter és az elnök hozza meg
– fogalmazott a külügyi szóvivő. Tammy Bruce azt is kijelentette: „ha most nem látunk előrehaladást, ami a felek – Ukrajna és Oroszország - kezében van, akkor szerepünk megváltozhat".
Elengedhetetlen a kompromisszum
A külügyi szóvivő megismételte az amerikai álláspontot, miszerint az orosz-ukrán háborút nem lehet győzelemmel lezárni, és hangsúlyozta, hogy Kijev számára sem lehetséges a 2014 előtti állapot visszaállítása. Aláhúzta, hogy az orosz és ukrán oldal részéről is szükség van kompromisszumra és arra, hogy a megoldás érdekében tárgyalásba bocsátkozzanak.
Tammy Bruce az interjú során megjegyezte: amennyiben az Egyesült Államok felhagyna a közvetítéssel, ez nem jelentené azt, hogy általánosságban feladná óhaját a tűzszünet iránt, és hogy amiben tud, segítsen a konfliktus megoldásában. A szóvivő hangoztatta, hogy Washingtonnak az egész világ felé kell fordítania a figyelmét, az amerikai külpolitikának rengeteg egyéb dolgot kell figyelembe vennie, és el kell kezdenie ezekkel a szempontokkal is foglalkoznia.
Fogytán Trump türelme: már a csőben a Moszkva elleni „megsemmisítés”
Donald Trump amerikai elnök csapata több forgatókönyvet is előkészített, hogy miként is lennének képesek növelni az Oroszországra gyakorolt gazdasági nyomást. Bővebben >>>Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Savanyú érzés: első osztályú gyümölcsként kínálják az állati takarmányt
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
George Friedman az Economxnak: Trumpot félreérti a világ, 2026-ban Európán csattanhat az ostor
Kíváncsi Mészáros Lőrincék idei karácsonyfájára? Így fest náluk a feldíszített fa