Az utóbbi hetekben egyre több forrásból hallani, hogy a felújítandó lakások iránti kereslet meredeken emelkedett, ezért ma már nem ritka, hogy majdnem ugyanannyit hajlandók kifizetni értük a vevők, mint egy jó állapotú ingatlanért. Ha valóban így lenne, az szokatlan jelenség lenne a piacon, hiszen egy felújítandó lakás esetében a vevőnek extra költségekkel is számolnia kell.

Az OTP Ingatlanpont szakembereinek beszámolói alapján nem az az általános, hogy szinte ugyanannyit hajlandók fizetni érte, mint egy jó állapotúért. Az egyértelműen látszik, hogy szűkül a jó állapotú lakások kínálata, ezért sokan kényszerből döntenek a felújítandó kategória mellett, a másik ok pedig gyakran a vásárlásra szánt összeg, ami az áremelkedések után sokszor már nem elegendő egy jó állapotú lakásra.

A lakás állapotát illetően az árkülönbség területenként és településenként eltérő, de átlagosan 20-30 százalékos ez a differencia – számolt be tapasztalatairól Farsang Sándor, az OTP Ingatlanpont északkelet-magyarországi régióvezetője.

Szerinte az utóbbi időszakban az olló picit talán zárult, az átlagemberek számára elérhető 1-2 szobás lakótelepi lakások esetében a nagyobb kereslet miatt már a felújítandó lakások is indokolatlanul magas irányáron kerülnek a piacra. 

Van még különbség, de mostanra a felújítandó lakások is túlárazottak a régióban – emelte ki Markó Ildikó, az OTP Ingatlanpont dél-dunántúli régióvezetője. Tapasztalata szerint a nem túlárazott felújítandó ingatlanok rövid idő alatt elkelnek. Hasonló, 20-30 százalékos átlagos árkülönbségről számolt be Komádi Csaba észak-dunántúli régióvezető, hozzátéve, hogy a differencia néhány városban, például Győrben vagy Székesfehérváron a 40 százalékot is elérheti a jó állapotú lakások javára. 

Az árkülönbség nagyban függ attól, hogy mennyi az adott területen az átlagos négyzetméterár, hiszen a felújítás költsége viszonylag állandó az egész országban – emelte ki Piros Szilvia, az OTP Ingatlanpont dél-alföldi régióvezetője. Gyakorlati tapasztalata alapján elmondta, hogy az alacsonyabb átlagárú településeken akár 25-30 százalékkal is drágább lehet egy jó állapotú lakás, míg a magasabb árkategóriába eső területeken ez a különbség sokszor legfeljebb csak 10-15 százalék.

Budapesten a felújítandó lakások átlagára 750-850 ezer forint között mozog négyzetméterenként, míg a jó állapotú ingatlanok esetében az ár egyre gyakrabban az 1 millió forintot is meghaladja – emelte ki Bagi Tímea, az OTP Ingatlanpont vezető értékesítési tanácsadója, a budapesti régió mentora. Szerinte a fővárosban is a jó állapotú lakásokat keresik elsősorban a vevők, de a felújítandó ingatlanok sem eladhatatlanok.

A jelenlegi piaci környezetben a lakás állapota az értékesítési időt sem feltétlenül befolyásolja. A szakértők szerint az alacsonyabb árfekvésű lakásoknál a felújítandó és a jó állapotú ingatlanok is hamar gazdára találnak, a drágább kategóriában viszont főleg a jó állapotúakat keresik a vevők. A vevők összességében a jó állapotú lakásokat keresik, ez alól kivételt jelentenek azonban a falusi CSOK által érintett települések, ahol gyakran inkább a felújítandó ingatlanok iránt nő meg a kereslet, melyeket a támogatásból fel tudnak újítani.