Bocskor Andrea európai parlamenti képviselő szervezett nyilvános meghallgatást Brüsszelben, amelyre több magyar egyetem képviselőjét is meghívta. A Semmelweis Egyetemet Merkely Béla rektor képviselte, aki gazdasági szempontból érthetetlennek nevezete, hogy miközben a magyar diákok nem mehetnek Erasmus ösztöndíjjal külföldre, más országok hallgatói látogathatják a magyar egyetemeket, ugyanennek a programnak a keretében.
Az Erasmus ösztöndíjjal érkező diákok 1-2 szemesztert töltenek Magyarországon, tehát nálunk költik el az ösztöndíjukat
– fogalmazott a rektor.
Kasza Gyula, az Állatorvostudományi Egyetem címzetes egyetemi tanára, és egyik kutatóintézetének vezetője arról számolt be, hogy az Európai Bizottság a magyar egyetemeket az uniós pályázatokból kizáró döntése miatt nagyon nehéz helyzetbe kerültek. Az elmúlt évtized alatt széleskörű és stabil nemzetközi kapcsolati hálót építettek ki, amely kölcsönösen előnyösek volt a feleknek. A nemzetközi partnerek még kitartanak mellettük és próbálják segíteni őket annak érdekében, hogy a kutatásokat ne kelljen leállítaniuk. Kasza Gyula szerint ez a fajta segítség nem várható el egyik partnertől és diáktól sem. Hosszútávú megoldásra van szükség, hogy folytathassák a megkezdett kutatásokat.
Az EU tavaly év végén döntött arról, hogy nem kaphatnak uniós forrást a közalapítványi formában működő egyetemek, ezek a szigorítások különösképpen az Erasmus+ diákcsere és a Horizont Európa kutatás-fejlesztési programokat érintik. A büntetés addig áll fenn, amíg a kuratóriumi tagok összeférhetetlenségét meg nem szünteti a magyar kormány. Ideértve az új kuratóriumi szabályozásokat és a megbízások időtartamát is. Ezekről a tisztázandó pontokról Navracsics Tibor, Magyarország területfejlesztésért és uniós forrásokért felelős minisztere többször tárgyalt az Európai Bizottsággal, és véleménye szerint pozitív irányba haladnak az egyeztetések.
EU Monitor
Mikor jut hozzá Magyarország a 2021-2027 között jutó felzárkóztatási támogatásokhoz? Hogyan alakul a magyar kormány és az Európai Bizottság viszonya? Mi történik Brüsszelben? A hazánkat érintő legfontosabb brüsszeli történések az Economx.hu EU Monitor rovatában. Kövessen minket!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Korlátozták a tej szó használatát a boltokban: vásároljon körültekintően!

Nyűgöt jelentenek a visszaváltós vizes palackok, kár költeni rájuk

Fiatalkorú drogdílerekre csaptak le Magyarországon

Borravalót kér már a láncfűrész-kereskedő is: nem káprázik a szeme

Zelenszkij mindent cáfol: azt mondja, már be is vetették az ukrán csodafegyvert

Grandiózus gázüzletet készíthet elő Donald Trump az elszigeteltnek mondott Vlagyimir Putyinnal

Kár kerülgetni egy olyan súlyos problémát, ami minden második magyart érint

Ezzel sok nyugdíjas szembesül: minden területen kapkodnak utánuk

A fél világra ráijesztett Amerika, nem is múlt el a veszély
