A szervezők az esemény Facebook-oldalán jelentették be péntek délután, hogy alapos mérlegelés után hozták meg azt a döntést, hogy a szeptember első hétvégéjére tervezett fesztivált idén mégsem rendezik meg. Az alföldi halmustrát idén már a 27. alkalommal tartották volna meg.
Az esemény főszervezője, a Vanesz-díjas mesterszakács, Frank Sándor a Szeged365 nevű helyi lapnak azt nyilatkozta, nem éri meg a fesztivált megszervezni, mivel nem volt nyereséges. Ám azt már nem árulta el, hogy ezt csak a tavalyi halfesztiválra értette-e, vagy már a kezdetektől fogja mínuszban működött a rendezvénysorozat.
Az is kérdéses maradt a lapnak tett nyilatkozata alapján, hogy a jövőben még valaha megrendezik-e a fesztivált.
Frank Sándor a helyi lapnak még arról beszélt korábban, hogy az idei halfesztiválra nagy terveik vannak, többek között egészben akartak megsütni egy ökröt. Emellett egy egész Európában elismert mesterszakács is részt vett volna a rendezvény szakmai lebonyolításában.
A 444.hu főszerkesztője, Uj Péter korábban igen kemény kritikával illette a Szegedi Halfesztivált a szerinte ár-érték arányban megkérdőjelezhető minőségű ételek miatt, mire Frank Sándor egy kisebb adok-kapok kíséretében felajánlotta, hogy személyesen hívja meg az újságírót az eseményre.
A mesterszakács egyébként a szegedi Roosevelt téren található Halászcsárda, valamint a budapesti Belgrád rakparton található Szegedi Halászcsárda tulajdonosa.
Itthon meg nem ennénk, de Ázsiában szárnyal: mi az?
Hat magyar kiállító mutatkozott be Ázsia egyik legrangosabb nemzetközi eseményén, a szingapúri Food and Hotel Asián.Ha többre kíváncsi, itt olvashat tovább→
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1707895388.jpg/240/?v=2024012201)
Tömeges csőd fenyegeti a magyar gazdákat, ha a kormány nem lép
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)