Novák Katalin köztársasági elnök csütörtök reggel Vatikánvárosba utazik, hogy lerója kegyeletét XVI. Benedek nyugalmazott pápa gyászmiséjén. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szintén a magyar delegáció tagja lesz – tájékoztatta az MTI-t a Sándor-palota Kommunikációs Igazgatósága.
Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek szintén ott lesz Benedek pápa temetésén.
Az óév utolsó napján, szombat reggel 95 évesen meghalt emeritus pápa ravatalát hétfőn 9 órakor nyitották meg. A háromnapos megtekintés első napjának előestéjén olasz biztonsági tisztviselők azt mondták, hogy legalább 25-30 ezer ember jön el hétfőn. Az első nap végére azonban mintegy 65 ezren mentek el a síremlék mellett – közölte a Vatikán.
A 95 éves korában elhunyt emeritus pápát csütörtököm Rómában a Szent Péter-bazilika kriptájában helyezik örök nyugalomra, előtte gyászmise lesz.
A Vatikán közlése szerint kilencvenöt éves korában szombaton 9 óra 34 perckor elhunyt XVI. Benedek nyugalmazott pápa, aki 2005 és 2013 között volt a római katolikus egyház feje.
XVI. Benedek a modern kor első egyházfője volt, aki 600 év után először lemondott a pápaságról. Ferenc pápa megválasztását követően a saját magának kijelölt nyugalmazott pápa címmel visszaköltözött a Vatikánba, ahol a Mater Ecclesiae kolostorban élt. Utoljára 2020 júniusában mutatkozott a nyilvánosság előtt.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb
Máris megvan, ki lesz az ideiglenes pápa az egyházfő nélküli időszakban

Sokkoló adatok: ennyivel zuhant Ukrajna lakossága a háború óta

Németország hamarosan háborúban állhat Oroszországgal, a történelem dadogni kezdett

Halálos áldozatok tömkelegére kell számítani Európában a közeli jövőben

Sokakat vág földhöz az elszegényedés, a spórolás lett az új fogyasztási trend

Beindult a fejvadászat: Trump kiebrudalt tudósaira pályázik Európa

Van valami, amivel sakkban tartja a világot: monopolhelyzetben Kína

Most jól figyeljen: lehet, hogy már ön is nyugdíjba mehetne

Súlyos betegség sújtja a gyerekeket a Dunántúlon, a szülők sincsenek biztonságban
