Badacsony környékén nem csak a vadállatok, a kóbor kutyák is veszélyt jelenthetnek – írja a Veszprém megyei helyi portál, a veol.hu.
Békássy Gábor, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park badacsonyi kerületének vezetője elmondta, jellemző forgatókönyv a Balaton-parton, hogy a nyaralóközönség magával hozza a négylábú házi kedvenceket. Ám kirándulás közben a póráz nélkül sétáltatott kutya nem egyszer elszökik. Bár a kutyák egy része előkerül, nem kicsi a Balatonnál eltűnt ebek száma.
A későbbiekben a nem előkerülő házi kedvencek okozzák a gondot, hiszen éhesek, és valahonnan táplálékot kell szerezniük. Ha egyedül marad a szökevény, az nem jelent akkora problémát, de ha társat, társakat talál, az már komoly gond. Ilyenkor ugyanis szervezetten dolgoznak, tulajdonképpen képesek komplett területeket levadászni
– fogalmazott a szakértő.
Békássy Gábor kiemelte, ilyenkor elsősorban a kisebb termetű vadak lehetnek veszélyben, például az őz, a gidája, a szarvasborjú, de persze bármi más, ami elérhető számukra.
Az összeverődő kutyafalkák nem veszélyesek az emberre, tartanak tőle, ugyanakkor fordult már elő olyan, hogy lovasokat támadtak meg.
Szóval összességében a kóbor kutyák, főleg, ha csoportosan mozognak, nem kívánatosak a vadászterületeken. Megzavarják a vadállományt, és komoly fejtörést okoznak a helyileg illetékes vadásznak, akinek jogszabályban előírt feladatai, kötelezettségei vannak a rábízott területtel kapcsolatban
– hangsúlyozta a Balaton-felvidéki Nemzeti Park munkatársa.
Békássy Gábor szerint a vadásznak feladata, hogy megvédje a vadállományt, ám sokan azért sem lépnek fel határozottan a garázdálkodó kóbor ebek ellen, mert egyfelől félnek az utólagos meghurcolástól, másfelől nagyrészt maguk is kutyatartók, szeretik a kutyákat.
Kitiltották a kutyákat, népharag tombol a Balaton-parti településen
Félreérthető táblákat szereltek fel a település utcáin, a helyiek törvénytelenséget kiáltanak, pedig valójában egy kutyatámadások elleni óvintézkedésről van szó. Egy helyi lakos tette ki a Facebook-ra a posztot, miszerint „kutyával pórázon behajtani tilos" táblák kerültek ki néhány utcára Balatonszepezden. A posztban egy fotón is látható, hogy a KRESZ táblákhoz hasonló, piros körrel szegélyezett táblát helyeztek ki, amiben egy pórázon vezetett kutya piktogramja van. Bővebben --->Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
Nem kell messzire menni a legjobb befektetésekért
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Már kilencszer megígérték, most végre pénzt kap a sárbogárdi mentőállomás