Az Intézet jelentésében a nemzedéki problématérkép ötödik legjelentősebb eleme a drogok, kábítószerek és az alkohol elterjedése volt. A megkérdezettek 5 százaléka tartja ezt nemzedéke legégetőbb problémájának – mondta Székely Levente, az Ifjúságkutató Intézet igazgatója.
A kutatásból kiderült, hogy a válaszadók 13 százaléka gondolja, hogy nagyon könnyen, további 31 százalék pedig, hogy könnyen képes lenne drogot szerezni, ha akarna. Ez az arány 2016-hoz képest nőtt, hiszen akkor jóval kevesebben felelték azt, hogy könnyen droghoz juthatnak.
Jellemzően a 20–24 évesek azok, akik egyszerűbbnek ítélik meg a hozzáférés esélyét, illetve a Dél-Alföld és Észak-Magyarország régióiban élő fiatalok.
A fiatalok támogatják a szigorítást
A Drogkutató Intézet stratégiai igazgatója, Molnár István Jenő hangsúlyozta, a szigorítás támogatottsága azt jelzi, hogy a fiatalok többsége az őket érintő megannyi szorongás ellenére sem a kábítószerekben látják a kiutat, illetve még kevésbé szeretnék azt mindenki számára elérhetővé tenni.
A kábítószerek törvényi szabályozásával kapcsolatban a rendelkezésre álló friss adatok szerint a fiatalok kétharmada szigorításpárti. A megkérdezettek 30 százalék nyilatkozta, hogy jelentősen, további 38 százalék inkább szigorítaná, ezzel szemben csupán 25 százalék enyhítené a kábítószerekkel kapcsolatos törvényi szabályozást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál