Az őszi hétvégén az érdeklődők számára megnyílnak a város ikonikus helyszínei, gyönyörű villaépületei, ismertebb intézményei, szállás- és vendéglátóhelyei, amelyeknek többsége a 19-20. század fordulóján épült.
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program egyik fontos célja, hogy a helyi közösségek bevonásával feltáruljanak az itt élők és a látogatók számára a térség rejtett értékei, történetei, az emberi sorsok és a kulturális kincsek.
Ezt valósítja meg a TÁJTÉKA szeptember 22-24. között Balatonalmádiban, ahol „Pomerium - Múltidéző napok Balatonalmádiban" címmel rendez az Europa Nostra-díjas Budapest100 mintájára a helyi civil szervezetekkel és önkéntesekkel kulturális fesztivált, amelyen a helyi közösségeket és épített örökséget ünneplik – írja az Építészfórum.
A rendezvény látogatói betekinthetnek a nyitott kertekbe és épületekbe, és kisebb műsorokat, tematikus, az adott helyhez kapcsolódó előadásokat hallgatva megismerhetik a város, az épületek és a benne élők történeteit.
Pénteken városi sétákkal kezdődött az ünnep, a csatlakozó helyszíneket szombaton és vasárnap lehet meglátogatni, ahol az épületek bemutatása mellett koncertek, kiállítások, közösségi és gyerekprogramok várják az érdeklődőket.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Leállt az M3-as metró
Olmot mutattak ki a népszerű bolt egyik üvegpoharában
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot