Sorozatunk előző részében szó esett arról (Befektető, 2000. június 13., 13-14. oldal), hogy az opciós ügyletek gyakran nem csak öncélú befektetésekhez használhatóak, hanem igen gyakran összetett pozíciók kiépítésének a fontos eszközei is lehetnek. Az ilyen összetett opciók egyik legegyszerűbb esete az, amikor egy azonos kötési árú vételi opciót vásárolunk, és kiírunk egy eladási opciót. Ebben az esetben egy - a kötési áron nyitott - határidős vételi pozíciót nyitunk. Hasonló módszerekkel hozhatjuk létre opciók segítségével a határidős eladási pozíciót. Összetett pozícióval "fogadhatunk" arra, hogy az árfolyam emelkedik - tehát vételi opciót vásárolunk -, de a kockázatok csökkentése végett kiírunk egy vételi opciót, magasabb árfolyamon. Ekkor ugyanis korlátozott a veszteségünk, akárcsak a vételi opciónál, de a nyereségünk is. Ha az árfolyam a magasabb kötési ár fölé emelkedik, akkor nemcsak mi hívjuk le az opciót, de tőlünk is lehívják azt. Ez azt jelenti, hogy nyereségünket éppen a két kötési ár különbsége jelenti. Hasonló módszerrel eladási opciókkal is operálhatunk. Az alábbi, konkrét számokat figyelembe vevő példa jól illusztrálja, hogy ilyen pozíció kiépítésénél hogyan alakulnak a nyereségkilátások. Tegyük fel, hogy kiírunk egy eladási opciót a BUX indexre 8000 ponton, majd ugyanennyiért veszünk 9000 pontos eladási opciót. Amennyiben 8000 pont alatt marad az index értéke, akkor lehívják tőlünk a 8000 pontos eladási opciót, mi pedig lehívjuk a 9000 pontos eladási opciót. Ekkor a nyereségünk 1000 (9000-8000) pont. Amennyiben a két kötési árfolyam között lesz az ár, úgy mi hívjuk le az opciónkat, de tőlünk már nem hívják le, így a nyereségünk éppen a 9000 pont és a kifutáskori ár különbsége. A 9000 pontos szint felett egyik opciót sem hívják le, így az eredmény éppen nulla. Vegyük észre, hogy a példa csak akkor igaz, ha sikerül azonos áron vásárolni, illetve eladni az eladási opciót. Akárcsak a fent vázolt esetben, az összetett opciós pozíciók többsége azt a célt szolgálja, hogy csökkentse a felek által vállalt kockázatot. Az ilyen opciók egyik legismertebb fajtája az úgynevezett "pillangó". A vételi és az eladási pillangó esetén mind a veszteségünk, mind a nyereségünk korlátozott. Elemeire bontva, a vételi pillangó egy A1 és A3 értéken történő vételi opció megvásárlásával és A2 értéken kétegységnyi vételi opció kiírásával hozható létre (A1 Amennyiben a középső két opciót (akár kötelezettként, akár jogosultként szerepelünk az ügyletben) nem azonos áron kötjük, akkor beszélhetünk a "keselyű"-ügyletről. A vételi keselyű nyereségfüggvénye abban különbözik a vételi pillangótól, hogy kiszélesítjük azt a tartományt, ahol a legmagasabb az elérhető nyereség. Emlékezzünk vissza, hogy a pillangónál A2-nél volt maximális a nyereség. A hasonló keselyűügyletnél a két középső opció kötési ára közötti tartomány az az intervallum, ahol a nyereség maximális. Eladási keselyű esetén - analóg módon - ebben a tartományban keletkezik a legnagyobb veszteség. Természetesen mindvégig feltételeztük, hogy a befolyt és a kifizetett opciós díjak kiegyenlítik egymást. A most tárgyalt összetett opciós pozíciók közös tulajdonsága, hogy a nyereségünk és a veszteségünk is korlátozott. Így ezek a stratégiák azon befektetők szívéhez állhatnak közelebb, akik nem kedvelik a túlzottan nagy kockázatot. Vannak azonban olyan összetett pozíciók, ahol a veszteségünk vagy a nyereségünk nincs maximalizálva. Ilyenek a "terpesz"-pozíciók. Ezek a pillangó-, illetve keselyűügyletektől annyiban térnek el, hogy azok az elemi pozíciók hiányoznak, amelyek a nyereségfüggvényünk korlátjait képezik. Ennek megfelelően az előállításuk is különbözik a "szárnyaló" stratégiákétól. Vételi terpesz pozíciónk akkor lesz, ha azonos kötési áron vásárolunk egy vételi, illetve egy eladási opciót. Ekkor számunkra mindegy, hogy milyen irányban, csak az a fontos, hogy mozduljon el a piac. A nyereségfüggvény ennek megfelelően egy V betűhöz hasonlítható, hiszen amennyiben lefelé mennek az árak, úgy az eladási, ha pedig felfelé indulnak, akkor a vételi opciónkat hívjuk le. Nyereségünk mindkét esetben a kötési és a lehívási ár különbségének az abszolút értéke, természetesen a két kifizetett opciós díjjal csökkentve. Az eladási terpesz esetén kiírjuk az opciókat, de e stratégiának követése nem túl szerencsés - főleg nem egy olyan volatilis piacon, mint a budapesti -, hiszen nyereségünk maximum a két befolyt opciós díj, ugyanakkor ha bármilyen irányban elmozdul a piac, lehívják valamelyik kiírt opciót. A terpeszpozícióknak ismertebb egy gyakrabban használt változata is. Ekkor a két opciót nem azonos kötési áron vásároljuk, illetve írjuk ki. Ezekkel a széles terpesz (vagy másképpen trapéz-)-ügyletekkel, illetve az összetett opciós pozíciók gyakorlati alkalmazásával sorozatunk következő részében foglalkozunk részletesebben. NAGY PÉTER