Kéthetes csúcson zártak a vezető európai részvényindexek azt követően, hogy a görög parlament 28 milliárd eurós megszorító csomagot fogadott el. Holnap 50 milliárdos privatizációs tervről szavaznak a képviselők, ennek kimenetelétől függ a létfontosságú 12 milliárdos segély júliusi folyósítása. Az azonnali csőd elkerülését jelentő szavazás eredményét így kitörő lelkesedéssel fogadták a piacok, a befektetők a mai szavazás sikerét is megelőlegezték. A főbb indexek közül a DAX 1,7, az FTSE−100 1,5, míg a CAC−40 1,9 százalékkal emelkedett. Jól teljesítettek az eurózóna perifériaállamainak tőzsdéi is, a spanyol IBEX és a milánói MIB egyaránt 2 százalék körül erősödtek. A nagy megkönnyebbülés közepette a bankrészvények vezették a rallyt, a Commerzbank 1,2, az UniCredit 1,4, a spanyol BBVA 2,3, míg a BNP Paribas 1,7, a Barclays 3 százalékkal került feljebb. A kockázatvállalási kedv élénkülése nyomán emelkedésbe váltó nyersanyagárak hatására Londonban szárnyaltak a bányaipari társaságok papírjai is. Az Antofagasta 4,8, az Eurasian Natural Resources Corp. 5,2 százalékkal került feljebb.
A tengerentúlon a váratlanul jelentős javulásról tanúskodó lakáspiaci adat is hozzájárult az optimizmushoz, így a fő indexek mind emelkedést mutattak. Lapzártánkkor a Dow Jones Industrial Average 0,6, az S&P−500 0,8, míg a Nasdaq 0,5 százalékkal erősödött. Közel 3 százalékkal került fel a Bank of America jegyzése azt követően, hogy a pénzintézet 8,5 milliárd dolláros kifizetésről szóló peren kívüli megállapodást kötött egy igen prominens tagokat maga közt tudó befektetői csoporttal. Ugyan az egyezség és a várható egyéb leírások kapcsán a második negyedévben papíronként 0,88−0,93 dolláros veszteség érheti a BoA-t, ám legalább egy komoly bizonytalansági tényező került ki a képből.
Legolvasottabb
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Szárnyal a magyar pénzpiac, mert a külföldi befektetők Magyar Péter győzelmében bíznak
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Holnaptól figyelni kell a számlákat, beindul a rezsistop – még a legszegényebbek is kapnak 7 ezer forintot
Fokozódik a győri korrupciós botrány: a cég szerint minden pénz megvan, a polgármester viszont nem találja
Az egyik kerület megunta: vásárolnak egy hókotrót