A cafeteriatrend.hu - egy nem reprezentatív felmérés keretében - 217 munkáltatót kérdezett meg, hogy miként reagálnának, ha az adótörvény-javaslatban szereplő módon jövőre a cafeteria jelenlegi 35,7 százalékos közterhe 51,17 százalékra növekedne.
A válaszadó munkáltatók 42,4 százaléka nyilatkozott úgy október végén, hogy az emelkedő közterhek hatására is biztosítana jövőre ilyen juttatást a munkatársainak - de a közterhek növekedésével csökkentené a dolgozóknak adott juttatások értékét. Így a munkáltató ugyanannyi pénzt fordítana erre 2015-ben is, de a dolgozók kisebb nettó keretet vehetnének igénybe. A különbözet fedezné a szükséges többlet adóforintokat.
Mivel dominánsan a nagyobb létszámú cégek választanák ezt az utat, így az érintett munkavállalók 72,3 százalékánál valósulna meg ez a forgatókönyv.
A válaszadók 18,4 százaléka - akik az érintett munkavállalók 14,9 százalékát foglalkoztatják - pedig úgy nyilatkozott, hogy a cafeteriára fordított költségkeretet jövőre számfejtett bérként fizetné ki a dolgozóinak.
Ebben az esetben mintegy 30 százalékkal csökkenne a munkavállalók által igénybe vehető plusz juttatások nettó értéke - érzékelteti az adókedvezmények nélküli különbséget Fata László cafeteria szakértő.
A megkérdezett cégek 24 százaléka nem biztosítana a jövőben ilyen juttatást, és nem is pótolná ennek kiesését semmilyen formában. Mivel ezt a választ jellemzően kisebb cégek adták, így erre a megoldásra az érintett dolgozói kör 6,8 százaléka számíthatna.
Csupán a munkáltatók 6,9 százaléka osztozna a munkavállalóival a közterheken. Náluk a felmérésbe bevont dolgozói létszám 4,8 százaléka dolgozik.
Legolvasottabb
Vége a dalnak? Putyin elszólta magát: akkora a fékezés az orosz gazdaságban, amitől a fal adja a másikat
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Alapjaiban megváltoztatná a kormány a munkaidőt
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Vitézy Dávid: 114 milliárd forintos kárt okozott Lázár János, kőkeményen reagált a minisztérium
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál