A tárca megerősítette, hogy nem átmeneti teherről van szó, "az intézkedést tartósnak szánja a kormány". Az adó kivetése az építményadó esetében már megszokott módon történik. Az adóalany a törvény és a települési önkormányzat által meghozott adórendelet alapján bevallja az adóköteles vezeték hosszát. Ezt követően a hatóság határozatban megállapítja az adót, amit évente két részletben kell megfizetni - ismerteti a tervezet részleteit az NGM.
Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter szerdán jelentette be a kormány jövő évi 367 milliárdos költségvetési kiigazító intézkedéseit, amelyek egyik eleme a közműadó. Ezt a helyi építményadó kiegészítéseként a villany-, gáz-, víz-, csatorna-, távközlési (telefon, kábeltévé, internet) vezetékek nyomvonala után, ezek tulajdonosára vetik ki; méterenként 100 forint adó vethető ki. Az intézkedéssel a helyi önkormányzatok 30 milliárd forint többletbevételre tehetnek szert a kormány honlapjára felkerült dokumentum szerint.
Legolvasottabb
Furcsa dolgokról számoltak be a kecskeméti Mercedes-gyár munkavállalói
Március 1-jén minden megváltozik a lakáspiacon
Ha beindulnak végre a gigagyárak, Magyarország a mennybe megy
Az éj leple alatt elloptak 7,5 kilométer vasúti kábelt Balassagyarmatnál
A Semmelweis Egyetem figyelmeztet: a túl sok fehérje komoly bajt is okozhat
Történelmi zakó után: mi lesz most az arannyal és az ezüsttel?
Brutális leépítés: 16 ezer ember kapott ma felmondólevelet
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Digitális fegyvert kaptak a magyar vállalkozások: máris itt a következő szint, amely komoly pénzeket mozgathat meg