Nem a derült égből villámcsapásként éri a médiacégeket a kormány reklámadó javaslata - amit képviselői önálló indítványként a fideszes L. Simon László hétfőn terjesztett be a parlamentnek. A kormány, illetve a Fidesz ugyanis tavaly már tesztelte a piacot a reklámadó ötletével - ám 2013-ben végül elvetették a tervet. Akkor a költségvetés helyzete volt az indokolt a bevezetésre, 2014-ben már az igazságos közteherviseléssel érvel a fideszes javaslat.
A reklámadó a nettó reklámbevételeket sújtaná - sávosan. E szempontból sokat szigorodott a javaslat egy év alatt, hisz tavaly még 20 százalék volt a legmagasabb kulcs, a most benyújtott javaslat már a legnagyobbakat - a 20 milliárd forint feletti reklámbevételre 40 százalékos adót vetne ki. (Ez majdnem kuriózum a mai adórendszerben: ennél még magasabb, 75 százalékos szja terheli a "pofátlan", 2 millió forint feletti állami végkielégítéseket.)
Kapcsolódó
A 40 százalékos kulcs egyetlen hazai céget érint a Napi.hu gyűjtése szerint: az RTL-csoportot üzemeltető M-RTL Zrt. tavaly 23,7 milliárd forintnyi bevételt ért el - így a cég által fizetett adó elérheti a 4,5 milliárd forintot. A nagy rivális - a folyamatosan veszteséges TV2-t is üzemeltető - MTM-SBS Zrt. már csak 1,9 milliárd forintos elvonás elé néz. Ez a két cég fizetheti a várható adó csaknem 70 százalékát.
Az adót elvileg kiterjesztik a külföldi internetes szolgáltatókra, így a Google-ra, Facebookra és egyéb közösségi szolgáltatókra is. Kérdés azonban ennek behajthatósága.
A hétfőn a parlament elé terjesztett törvénytervezet szerint reklámadóval sújtanák - az amúgy is nehéz helyzetben lévő - nyomtatott napi- és hetilapokat, valamint az internetes portálokat, szabadtéri reklámhordozókat és járműreklámokat is. A javaslat a saját célú reklámot is adóztatná: ez esetben a ráfordítási költség lenne az adó alapja.
| Cégnév | Árbevétel (millió Ft) | Mérleg sz. er. (millió Ft) | Adóalap (becslés, millió Ft) | Reklámadó (becslés, millió Ft)* | Adóterhelés (adó/árbevétel) |
| M-RTL Zrt | 23692 | 0 | 23692 | 4522 | 19,1% |
| MTM-SBS Zrt. | 16180 | -10887 | 16180 | 1899 | 11,7% |
| RTL Kábeltelevízió Kft. | 10187 | 0 | 10187 | 582 | 5,7% |
| Sanoma Media Budapest Zrt. | 17689** | 0 | 8844,5 | 429 | 4,9% |
| Publimont Kft. | 8169 | 0 | 8169 | 362 | 4,4% |
| HírTV Zrt. | 7688 | 0 | 7688 | 314 | 4,1% |
| Ringier Kiadó Kft. | 14403 | -85 | 7202 | 265 | 1,8% |
| R-Time Kft. | 7055 | 0 | 7055 | 251 | 3,6% |
| Viasat Hungária Zrt. | 6744 | 261 | 6744 | 219 | 3,3% |
| JCDecaux Hungary Zrt. | 4108 | 661 | 4108 | 36 | 0,9% |
| Pannon Lapok Társasága Kft. | 7564 | 143 | 3782 | 33 | 0,4% |
| Origo Zrt. | 3616 | -421 | 3616 | 31 | 0,9% |
| Advenio Zrt. | 3361 | 0 | 3361 | 29 | 0,9% |
| Axel Springer-Budapest Kft. | 6356 | 0 | 3178 | 27 | 0,4% |
| MTG Metro Gratis Kft. | 3123 | 3 | 3123 | 26 | 0,8% |
| Axel Springer-Magyarország Kft | 6195 | 0 | 3098 | 26 | 0,4% |
| Index.hu Zrt. | 2695 | -3 | 2695 | 22 | 0,8% |
| Mahir Zrt. | 2271 | 0 | 2271 | 18 | 0,8% |
| Sanoma Digital Média Zrt. | 1992 | -101 | 1992 | 15 | 0,7% |
| ATV Zrt. | 1909 | 77 | 1909 | 14 | 0,7% |
| Szuperinfó Média Kft. | 1886 | 0 | 1886 | 14 | 0,7% |
| Lapcom Zrt. | 3382 | 0 | 1691 | 12 | 0,4% |
| Nemzet Kft. | 3090 | 377 | 1545 | 10 | 0,3% |
| HVG Kiadó Zrt. | 2967 | -208 | 1484 | 10 | 0,3% |
| Népszabadság Zrt. | 2887 | -1425 | 1444 | 9 | 0,3% |
| Chello Central Europe Zrt.*** | 15346 | -2369 | 1278 | 8 | 0,1% |
| Hungaroplakát Kft. | 1214 | 33 | 1214 | 7 | 0,6% |
| Net Média Zrt. | 877 | 20 | 877 | 4 | 0,4% |
| Théma Lapkiadó Kft. | 871 | -71 | 871 | 4 | 0,4% |
| ESMA Zrt. | 520 | -209 | 520 | 0 | 0,0% |
| Heti Válasz Kiadó Kft. | 1010 | 49 | 505 | 0 | 0,0% |
| Napi Gazdaság Kiadó Kft. | 478 | -111 | 478 | 0 | 0,0% |
| Inforádió Kft. | 421 | 38 | 421 | 0 | 0,0% |
| Összesen | 189946 | -14228 | - | 9198 | 4,8% |
| *a lapkiadóknál - kivéve az ingyenes lapokat - az árbevétel felére becsültük a hirdetési bevételt, a többieknél a teljes árbevétel alapján számoltunk | ** 2012-es adat | ***a beszámolóból kiderül az adóalap pontos mértéke | |||
| Forrás: Elektronikus Beszámoló portál, Céginfo.hu, Napi.hu-gyűjtés | |||||
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Népszerű teát hívott vissza a fogyasztóvédelem
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben